Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeret, de nem szerelmes vagy hogy van ez?
Fél éve vagyok együtt a barátommal. Az elején elmondta, hogy semmi különösen komolyat nem akar, nagyjából én is így voltam ezzel (bár én vele mégis komoly kapcsolatot szerettem volna).
Azóta én már fülig szerelmes vagyok, de ő kb. 2 hónapja ismét megerősítette, hogy csodálatos és szuperjó, ami köztünk van, de ez mégse az a "nagy szerelem" (majd hozzátette, hogy neked sem, egy ilyen vénemberrel mint én -- 14 év különbség van köztünk)
Ehhez képest egyre intenzívebb a kapcsolatunk, mostanra ha nem találkozunk személyesen (kb. hetente 3-4-szer találkozunk), akkor minden nap több sms-váltás van, minden este munka után beszélünk telefonon stb.
Akkor mi ez, ha nem komoly?
Múlktor alig bírtam ki, majdnem elmondtam neki, hogy szeretem, de csak annyit mondtak, hogy olyan nagyon, nagyon kedvellek. Erre semmit az ég világon nem reagált.
Nem értem. :((((
Csúnyán meg fogod magad égetni.
Az ember pont azért kezd ki jóval fiatalabb lánnyal, hogy ne kelljen feladni semmit a jelenlegi életéből, ne kelljen kompromisszumokba vernie magát és úgy en-bloc azt csinálhasson amit akar, persze mindamellett, hogy nincs egyedül, mint a kisujja és tudja, hogy valakinek fontos és ő számára is fontos valaki, de semmi több.
Persze idővel mélyülhet az érzés. Akár komolyan is gondolhatóvá válik, számba veszi, hogy mit veszíthet, stb. de olykor ez egész másként alakul.
Lehet hogy fél a korkülönbségtől, és esetleg fél attól hogy elveszi a fiatalságodat stb.
Figyeld a jeleket.
Ne a szavakra adj...hanem a jelekre.
-Hogyan néz rád?
-hogy beszél veled?
-Milyen gyakran és hogyan érint meg?
-milyenek a gesztusai feléd?
-mit tesz meg érted/a kapcsolatért?
-mennyit törődik veled?
-első vagy nála? stb
Ne nyaggasd a szerelemmel, te se mondd, próbálj meg laza lenni...ha szereted szeresd,mutasd ki. Hadd oldódjon Ő is!
Kitartás! Nem a szavak határozzák meg a szerelmet, hanem a tettek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!