Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondta, hogy szeret, erre faképnél hagytam egy másik srác miatt. Hogy tegyem jóvá?
Nagy hülyeség volt...
Tegnap volt egy buli a mai névnapom miatt, amit a barátaim szerveztek. És kicsit kiborultam, felhívtam azt a férfit, akivel az utóbbi hónapokban nagyon jóban lettem (reggelente együtt reggelizünk, kávézunk, együtt ebédelünk, a délutánokat/estéket együtt töltjük, stb) és szinte mindent tud rólam. Tökéletes pasi, ezt nem vitatom és Ő is tudja ezt magáról, mármint elég magabiztos.
De a gond a korkülönbség közöttünk...
Szóval tegnap odajött, megvigasztalt és elmondta, hogy úgy érzi, szeret. Én pedig csak hülyén megkérdeztem, hogy "de hát mégis miért?". Még sosem mondott nekem ilyet senki és nem tudtam mit reagálni. Odajött a legjobb barátnőm, hogy lapos a hangulat és elmennek máshová, menjek velük, mert ott lesz az a srác is, aki tetszik (igazából már régóta nem tetszik annyira). Én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak, mert a barátaimat sem hagyhattam ott, mikor folyton arról panaszkodnak, hogy alig vagyok velük. Erre a férfi megszólalt, hogy sosem gondolta, hogy egy 18 éves sráccal kell majd versenyeznie valakiért és mondta, hogy jobb, ha inkább a barátnőimmel megyek. Láttam, hogy nem akar kettesben lenni velem, ezért külön váltunk, de az este totál rosszul végződött.
Ma meg nem is találkoztunk, mert "egész nap tárgyalt", de máskor is volt már ilyen és akkor azért volt ideje egy ebédre... Meg nem hiszem, hogy egy tárgyalás este 9-ig tartana.
De én nem így akartam. Csak ittam is, meg össze voltam zavarodva. Amúgy is kibuktam, erre még ezt is elmondta.
Utána választást sem hagyott, szinte utasított, hogy a barátnőimmel menjek.
16 év van közöttünk.
De én valahogy jóvá akarom ezt tenni. Ha tegnap még szeretett, akkor az nem múlhatott el kevesebb, mint 24 óra alatt.
Ha meg is próbálnád helyre hozni már csak másodhededűsnek érezné magát, szerintem hagyd.
Úgysem akarsz tőle semmi komolyat mert akkor nem így viselkedtél volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!