Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ilyen könnyen túllépett utálattal felém és csak én szenvedek halott reményekkel körülvéve, hát mi tévő legyek?
2 hete szakítottunk a barátommal 1 év után,csodálatos kapcsolat volt,mindkettőnknek első komoly feltétel nélkül őszintén szerettük egymást,de az utóbbi hónapokban már egyre több volt a vita a féltékenység miatt és mert úgy éreztem túlságosan birtokolni szeretne csak erre később jöttem rá,mindennap beszéltünk,egyre sablonosabbak lettek a beszélgetések,hisz suliban is szinte minden szünetben együtt voltunk,majd suli után is és sokszor hétvégente.Ebből az következett,hogy beszélgettem másokkal,nem csak élőben,neten keresztül,ez szintén vitákat szőtt.
Nem szerette a barátnőimet,akiktől szintén eltávolodtam miatta, mert annyira megbolondított és észre sem vettem,hogy mennyire elhanyagoltam mindenkit.Nem vártam el tőle,hogy kedvelje is akár őket,de rosszul esett,hogy néha csúnya szavakkal is illette őket.Mindig megígérte,hogy változtat ezeken,de sosem jött össze.Aztán elegem lett,egyre többet gondolkoztam a szakításon,pedig nagyon szerettem,de az agyam erősebb volt akkor.Aztán volt egy csúnya veszekedésünk egy bál miatt,amire a barátnőkkel elakartam menni,és én ezt közöltem vele,felkapta a vizet,elkezdett vergődni a suliban,nagyon megijedtem,behallatszott a terembe is,nagyon kellemetlen helyzet volt.Én akkor ott közöltem,hogy hagyjon békén,ennek itt vége.Az azt követő napokban folyamatosan írt,hogy mennyire sajnálja,teljesen kifordult magából,de én makacs módon ellenálltam,persze közre játszott az hogy mindenki aki mellettem állt,azt tanácsolta,hogy hagyjam ott.Eljött a bál napja,amire végül elmentem.Rendesen kiengedtem a gőzt hosszú idők után,itattak velem pálinkát,megütött,teljesen elvesztettem a fejem.Felkért egy fiú táncolni és tánc közben megcsókolt.Alig emlékszem rá.Másnap tudatosult bennem mit tettem.Iszonyú bűntudatom volt,mert szerettem az akkor már voltbarátomat.A bál után is keresett,hogy kezdjük újra,de én elmondtam neki mi történt a bálon.Akkor hirtelen ideges lett,de mondta,hogy nem érdekli,szeret azért is újra kezdjük.Aztán,ahogyan mentem hazafelé,láttam hogy rám sem néz,sőt köpött egyet miután elhaladtam mellette,és mire hazaértem egy olyan üzenet fogadott,hogy tudja mi történt valójában én másztam rá a fiúra,és hogy sokkal jobb lányt érdemel nálam,és letiltott.Összeomlottam,a barátnőm szó szerint,úgy kapart fel a padlóról.Még egyszer beszéltem vele,de teljesen megváltozott,gyűlöletet fejezett ki minden mondata.Mondta is hogy utál,és hogy mindenki megmondta "milyen lány vagyok én",és hogy ő biztos nem fogad vissza.Nem bírtam elfogadni ezt a helyzetet,azóta is gyötrődöm,mert szívemben én is szerettem volna helyre hozni mindent,mai napig is,mert iszonyúan szeretem.De utál,ahogyan írta és hogy boldog nélkülem,nem tudom megemészteni ezt.Mi tévő legyek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Féltékenykedett, ígérgetett, nem változott, eltiltott a barátaidtól. Te többször ki akartál lépni a kapcsolatból. Neki kényelmes volt, így maradt. Igy viszont iszonyú jó alkalmat kapott arra, hogy lelkiismeret furdalást keltsen Benned és úgy hagyjon el. Szerintem nagyon jól érzi most magát. Tedd Te is azt. Képzeld el a kapcsolatotokat öt év múlva, amint egyedül ücsörögsz a szobában és senkivel sem beszélhetsz csak vele. brrrrr
Sírj, aztán állj talpra és keress jobbat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!