Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy lány akivel 4-5 hónapja ismerkedtem meg. Többi lent. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Szeptemberben megismerkedtem ezzel a lánnyal egy haverokkal összeülős délután alkalmával. Aranyos, kedves, csinos lány, nálam 1,5 évvel fiatalabb. Akkor, mikor megismerkedtünk volt barátja. Az iszogatás végeztével bejelöltem facebookon, ő elfogadta a felkérést és ennyi. Nem írtam rá, nem írt rám. (Ekkor már vége volt a kapcsolatának, de én erről nem tudtam, ezért nem is írtam) 2 héttel a megismerkedés után rám írt. Ekkor kezdtünk el beszélgetni. Egyre többet és többet, egyre több mindenről. Akár hova ment írt. Akár mit csinált írt. Érdeklődött felőlem, kíváncsi volt. Együtt "keltünk", együtt "feküdtünk". Nagyon megkedveltem a lányt. December vége, január eleje fele felhoztam a témát, hogy mi lenne, ha több lenne közöttünk, mint szimpla barátság. Ekkor mondta, hogy nem mer még új kapcsolatba kezdeni, mert a régiben nagyon megbántották és kihasználták őt. Mondtam, hogy jó, adok időt. Január közepe fele elkezdtünk sétálgatni eljárni. Hetente 1x max 2x, ahogy az ideje engedte. A facebookos beszélgetéseket felváltották a skypeos dumálások (napi 4-7 óra). Aztán most 20-a körül (+-1 nap)egyszer csak vett egy 180 fokos fordulatot. Nem keresett, nem írt, nem nézte meg az üzeneteimet, ha meg is nézte akkor 2-3 szóval lerendezte a válaszadást. Amikor elhívtam sétálni megint akkor kifogásokat mondott. Most 27-én közölte velem, hogy túl közel kerültem hozzá és ez nem jó, nem szeretné (pedig nem ezt mondta a legutóbbi 1 hónapban), nem akar tőlem semmit, hagyjam őt békén. Nem akar senkinek sem az érzéseivel foglalkozni, csak a sajátjával.


Kérdés: Lehet, hogy csak azért mondta ezeket, mert fél, hogy esetleg megint ugyan az történne mint az előző kapcsolatában? Nem szeretném őt veszni hagyni. Nagyon megkedveltem és ő is kedvelt engem. Mit tudok csinálni? Csak várjak? Vagy felejtsem el?


2015. jan. 29. 11:23
 1/4 anonim ***** válasza:

Szerintem vissza ment a régi pasijához.

Csak neked nem mondja el.

2015. jan. 29. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
Szerintem kérdezd meg a lányt hogy mi a szitu,, beszéljétek meg mielöt valamit cselekedni akarnál :)
2015. jan. 29. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

1. kommentelő

Nem hiszem, hogy vissza ment. Egy suliba járunk, azt észrevettem volna + a srácnak van barátnője.


2. kommentelő

Próbáltam, de elküldött a búsba. Személyesen nem akar velem találkozni, de nem tudom, hogy miért.

2015. jan. 29. 14:54
 4/4 anonim válasza:
akkor te is menyél Mexicoba és változtasd meg a neved Pepére :D Lehet hogy ő nem az igazi,, semmi se történik véletlenül,szval.. Lehet h ez a jel hogy keress egy hozzád méltó lányt :)
2015. jan. 29. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!