Velemenyek? (tobbi lent)

A szerelem.

Sokan hallunk rola nap, mint nap, hisz mindannyiunk eleteben jelen van. Mindenki volt mar szerelmes es lesz is. Vannak akik most is azok.

Igazan szerelmes viszont csak egyszer lehet minden ember. Egyszer vetheted magad onfeletlenul a vad hullamok koze. Akkor csak elvezed, ahogy vakon sodrodsz, hol a felszinen, hol pedig melyen.. de imadod minden pillanatat. Egyszer azonban veget er. Hirtelen a szarazfoldon talalod magad egyedul, maganyban es nem erted mi tortent. Lehajtott fovel probalod felidezni a mult esemenyeit, hogy rajojj, mi is torten valojaban, amit nem vettel eszre, de ez legtobbszor mar nem is szamit, hiszen nem fordithatod vissza az idot. Nem hozhatod helyre, amit a szerelemben elrontottal.

Ezutan sokat tanul midnen ember. Megerzi az elet iszonyatos erejet, ami olykor csodalatos, de van, hogy a legkegyetlenebb. Tudni fogja, hogy az elet kiszamithatatlan es ovatosnak kell lenni, ha nem akarod csunyan megegetni magad. Ezutan mar senki nem veti magat a hullamok koze ugyan azzal a megfontolatlan batorsaggal, s vannak, akik egyaltalan nem teszik tobbe, mert mar tudjak mivel jar. Mind masok vagyunk, mast tapasztalunk es mashogy eljuk meg az eletet. De a szeretet kozos bennunk es ez lehet az emberiseg kulcsa, ha felismerjuk az erejet es nem felejtjuk tobbe.

Szeretnem neked megegyszer megkoszonni, az egyutt toltott idot! Az egesz olyan, mintha csak almodtam volna. Kosznom, hogy a hullamok kozott a te kezedet foghattam, hogy veled elhettem mindezt at.