Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kellemetlen. Hogy magyarázzam meg, hogy nem rá haragudtam, amiért kimosta a "barátom" pólóját? Miért kell ezért így berágnia?
A barátommal lassan 1 éve együtt vagyunk és minden oké, a családom is szereti. Viszont a szex nem működik... Konkrétan semennyire, sosem voltunk "úgy" együtt. De 2 hónapja egy buliban csókolóztam az első szerelmemmel (14-15 évesen, totál plátói volt) és azóta néha találkozunk az iskolán kívül is, vele veszítettem el. Róla a barátom nem tudott, gondolom érthető okokból.
Hétfőn nálam aludt és elcsórtam az egyik pólóját. Másnap elfelejtettem eltenni és anya kérdezte, hogy azt a barátom hagyta-e itt (szombaton nálunk aludt, először, semmi nem volt). Én pedig gyorsan mondtam, hogy igen, nem foglalkoztam vele.
Erre ma kísértem ki a barátomat és anya mondta, hogy várjunk, kimosta a pólóját és odaadta neki. Nagyon kellemetlen volt, hogy ott álltunk az előszobában négyen, mert közben befutott a nővérem is és a barátom csak annyit mondott, hogy akkor most jobb, ha megy és majd beszélünk. Még csak meg sem ölelt, úgy ment el, mint aki tudja az egészet.
Utána mondtam anyának, hogy "köszi, hogy tönkretetted a kapcsolatomat, nemcsoda, hogy a 4. válásod zajlik". Nem gondoltam komolyan, csak ideges voltam és feldúlt. De most haragszik, pedig ő mondott nekem már csúnyábbat is.
Most mit csináljak??
ne k*rj félre, de ha már azt teszed, akkor legalább ne gyűjtögess trófeákat!
Anyádtól meg kérj bocsánatot!
Ez most komoly?
Megcsalod a barátod!
Hazudsz!
És még te vagy felháborodva? Nagyon szeretheted a barátod, ha képes vagy mással lefeküdni. Minek vagy vele egyáltalán?
Ő akart válni, már most új férjjelölt van az életében, szóval nem viseli meg annyira a dolog.
Szeretem a barátomat, meg minden, csak éppen vannak dolgok, amiket vele nem tudok megtenni és nem csak a szexre gondolok.
Szóval a családodnak fel sem tűnt, hogy egy teljesen másik fiú alszik nálad, mint akivel hivatalosan kapcsolatban vagy? Érdekes.
Aztán meg véletlenül anyukádhoz keveredik a póló. Ez is érdekes.
Aztán meg odaadja a fiúnak. Még érdekesebb. A fiú semmit nem szól, hogy pl: ez nem az enyém, biztosan a nővéred pasijáé stb…Tök érdekes.
Anyulád meg negyedszerre válik.
Ez mi ez? Bravo Girl? Vagy IM vagy tököm tudja milyen tini magazin?
Miért tűnt volna fel bármi nekik, amikor éjszaka becsempésztem és 6-kor, mielőtt még anya felébredt volna, elküldtem? Meg olyan a szobámnál lévő terasz, hogy oldalsó lépcső vezet le a kertbe, ott úgy jön fel, hogy a kutya nem veszi észre.
Igen, úgy került anyához a póló, hogy kereste a szennyeseket a szobámban, az meg le volt dobva a földre és eléggé látszott, hogy nem egy S-es darab.
Nem véletlenül adta oda. Szándékosan, mert úgy tudta, hogy az övé.
A barátom meg szerintem sejtette már hamarabb, ott meg nem akarta ezt mindenki előtt megbeszélni.
Az hogy jön ide, hogy anyának ez éppen hányadik válása? :D
Egyéb felettébb fontos, kukacoskodó kérdés? :)
Én nem tudok továbblépni azon, hogy egy éve együtt vagytok, és nem volt még szex.
Mi ennek az oka? Aszexuális? Vagy nemi beteg? Vagy nem kíván téged?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!