Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én gondolom hogy sokat vár tőlem?
Csak hétvégén jut időnk egymásra a barátnőmmel, hétköznapokon nagyon se rá nem jut időm, se a barátokra, ezért próbálom úgy valahogy beosztani a hétvégéket, h ide is oda is jusson egy nagyon kevés idő, de inkább a barátok vannak beáldozva, ha mégis egy vagy akár két órát a barátaimmal töltök, már megy a veszekedés, hogy vele nem foglalkozok, a barátokat jobban szeretem stb..egyszerűen nem tudom, mi lenne a helyes megoldás
Hétköznap meló ill. iskola miatt nem nagyon tudjuk összeegyeztetni a találkozókat csak nagy ritkán.
2,5 éve vagyunk együtt, mindig is elég barátcentrikus voltam, szeretem magam emberekkel körülvenni, ő ezt valahogy nem érti meg és csak a vita van belőle. Elmondása szerint túlságosan szeret, és én meg nem mert mindig csak a haverok, ami egyáltalán nincs így, mert mindig a barátok vannak háttérbe szorítva miatta. Én is nagyon szeretem és nem szeretném elveszíteni, de egyszerűen tanácstalan vagyok vele, meddig bírjuk még ezt így, a sok veszekedés...
Neki ez az első komolyabb/hosszabb kapcsolata, nekem a második előtte volt egy 3 éve kapcsolatom.
24/F
A legnagyobb probléma, hogy hét közben sem tudsz sem a barátokra, sem a barátnődre időt szakítani, így mindegyiket egy hétvégére akarod bezsúfolni, miközben a barátnőd azt látja, hogy hét közben nincs rá időd, és a hétvégét sem vele töltöd 100%-ban.
Itt csak a kompromisszumos megoldások segítenek... Például a barátokkal egy hétköznap este, a hétvége csak a barátnődé, és mondjuk minden második szombat estét töltesz a barátokkal...
Vagy a barátnőd kap egy hétköznap estét, de a vasárnap délután a barátoké...
Hétközben tanulok mellette melózok is..így nehéz a hétköznapokat felosztani..
Az elején sokszor volt úgy hogy együtt, de aztán már az jött hogy ő nem a barátaimmal akar lenni, hanem velem csak
Az érthető, hogy szeretne veled kettesben is lenni, mondjuk szerintem az is része a párkapcsolatnak, hogy a barátokkal is együtt akarjon lenni, de nektek kevés az időtök egymásra. A férfiak (bocs) de szerintem sokszor abszolút nem tudják megítélni, hogy mennyi időre és egyáltalán mire lenne szüksége a nőknek. Ezért van az, hogy pl. az én férjem is iszonyú sok hobbit, külön programot szervez magának a munka mellett, van, hogy úgy érzem, hogy érdemben már hetek óta nem beszélgettem vele, ami azért nagyon durva. Ő viszont tök jól érzi magát, sokszor elmondja, hogy mennyire szeret, de közünk nem sok van egymáshoz, csak ő ezt nem érzékeli. Nekem, nőként ez nagyon szar, az is, hogy látom, hogy neki viszont tök jó így. Ugyanakkor tudom én, hogy szeret, de ha már ezerszer elmondtam, hogy boldogtalan vagyok mellette, akkor miért nem változtat?
Egy biztos, ha nem foglalkozol többet a barátnőddel, akkor valószínűleg dobni fog téged, ha egy kis esze van. Igyekezz megfelelni neki, mert a párkapcsolatban is vannak kötelességek, csak manapság ezt sokan elfelejtik, gondolok ezalatt a szexre, együtt töltött minőségi időre, stb. egy kapcsolat sem működik magától, kicsit úgy fogd fel a kapcsolatot, mint a "munkát", a kapcsolatban is kell dolgozni azon, hogy működjön és ne szakítás legyen a vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!