Tanácstalan vagyok, ti mit tennétek a helyemben?

Sosem beszélnék csúnyán azzal akit szeretek, lehet hogy egy hétig nem kéne találkoznotok, rájönne ő is hogy mit veszítene és jobban értékelne utána. Vagy konkrétan rákérdezni, hogy mi változott a kezdeti lelkesedés óta, miért enyhült. Sok sikert kívánok!

Beszélnék vele erről, ha nem változik semmi, akkor pedig viszlát neki.

Mondjuk keress helyette olyat,aki tisztel és becsül.Ő ugyanis már rég nem.

Nem akarlak elkeseríteni, de én 2 és fél év után mondhatom, ha 1 év elteltével ilyen, akkor ez nehezen fog változni vagy nem fog változni és nem érdemes egy életet erre alapozni. Megtapasztaltam már, hogy milyen. Nem rég került sor esetemben a szakításra,mert már elviselhetetlen volt. Említettem,hogy két és fél évig voltunk együtt, össze is költöztünk és a végére odáig jutott a dolog, hogy hiába tettem ki a lelkemet is, hogy legyünk kicsit együtt csak ketten hátha visszajön a régi "tűz"- nem volt elég semmi. Bármit csináltam nem volt jó, megbeszélni nem lehetett semmit, mert sablon válasz érkezett rá : "szeretlek,majd változtatok én is ígérem vagy ne most" Az tette be nálam a kiskaput végleg, mikor kiderült, hogy ő azért nem akar velem lenni, átölelni vagy bármi mert 63 kg helyett 68 lettem. Hozzáteszem, hogy 170 cm vagyok, ez még nem a kóros elhízás. Tudta jól, hogy heti kétszer van olyan nap, hogy reggel 7 től este fél11 ig folyamatosan dolgozom, suliban vagyok-munka mellett fejezem be az egyetemet-, a hét többi napján is este 7 a legkorábbi mikor hazaérek. Mindezek mellett főzök, mosok takarítok. Szerintem én vagyok a hülye, hogy ennyi időm elment az életemből egy olyan emberre,aki sosem szeretett igazán..nem ugyanaz, mint a ti helyzetetek, de azt tanácsolnám a saját érdekedben, hogyha a lelked mélyén érzed, hogy megint csak dumál, de semmi változás, akkor hallgass a megérzésedre! És nem minden pasi ilyen,kár lenne úgy leélni az életedet, hogy folyamatosan várod a változást. Hogyha akart volna már változtatott volna..