összejöttem egy sráccal de semmi nem stimmel? Hosszú, de megéri

először is nem azért jöttem össze vele, mert annyira szerelmes lennék, vagy mert annyira hiányozna a szex. Azért mert nagyon erőszakos, és kiharcolta hogy összejöjjünk. Mindig csak azzal van elfoglalva hogy ő mennyire szeret, nem számít neki hogy én is akarom-e őt vagy valami ilyesmi.

Emellett hihetetlenül egoista, mindig előadja a menőt, meg kitalált sztorikat mesél, ami sokszor gyerekes és hülyén is hangzik. amikor ezt szóvá teszem hogy miért iylen beképzelt, még ő van felháborodva.

azt hittem hogyha belemegyek ebbe a dologba, akkor legalább egy kis ideig nyugtom lesz, és nem zaklat, nem sérteget. (mielőtt rábólintottam volna a kapcsolatra, folyton idegesített, megbántott amiért nem fogadtam el egyből a közeledését)

De ez egyáltalán nem így van. Egyből arra tereli a szót hogy mikor szexelünk. Egy munkahelyünk van, a szünetekben a munkatársak előtt zavarba hoz. Mindenki előtt kézjelekkel mutogatja hogy este action lesz, stb, ami nagyon szánalmas rosszul esik hogy ennyibe vesz, hogy ezt így közli velem. Azért mert együtt vagyunk nem jelenti hogy úgy bánhat velem mint egy kutyával-mert ő ezt csinálja, úgy érzem megaláz! Amikor az utcán sétálunk egy idő után hangosan beszól hogy csókolj meg te q.r.va; mi van te q-va, te sz-a-r, kö.cs.ög vagy stb.

Este amikor együtt alszunk, képtelen vagyok arra hogy rámásszak. Azt érzem hogy egyszerűen nem tudok vele lefeküdni, nem tudom viszonozni az ő érzéseit. Még nem történt meg köztünk a szex, de nem is akarom. Amilyen huszárvágással igent mondtam neki, olyannal tudnék kilépni is ebből, mert számomra elviselhetetlen.

Undorodom tőle, az egész napi velem szemben mutatott viselkedése ezt hozza ki belőlem. Külsőre sem az ideálom, próbálom elfogadni, de őszintén szólva nem vágyom arra hogy vele legyek.

Amikor ismerkedtünk, eleinte arra igyekeztem terelni a kapcsolatot hogy mi fiú-lány barátság legyünk. Ezt ő egyből "friendzone-nak" fogta fel. Ő mindenáron össze akart velem jönni, de én elviselhetetlennek tartom őt, ahogy telnek a napok-hetek. mindig megbántott hogy én milyen idióta vagyok mert nem jövök össze vele, mert ő milyen jó csávó, meg ne haragudjak meg de még mit akarok egy férfitól amit ő nem tudna nekem megadni? Egyszerűen képtelen felfogni hogy nem érzek iránta vonzalmat. Sajnos ez egyoldalú szerelem, és az is az ő részéről.

Amit azért sajnálok, mert amig nem vette a fejébe hogy engem akar, teljesen normális volt a viszonyunk. Sok dologban egyezik a véleményünk, a világlátásunk, szeretünk hülyéskedni. Alapból nincsenek srác barátaim, így az elején nem tudtam felmérni a helyzetet hogy ő miért foglalkozik velem, (azért mert komolyan akart engem, vagy mert jófejkedett?!--tudom hogy béna vagyok hogy nem ismerem fel az iylen jeleket lány létemre.) Azt gondoltam hogy ő annyira rendes, meg jófej, de én párkapcsolatot vele nem fogok kezdeni, elég volt egy évben egy nagyot csalódni. De addig-addig ügyeskedett amig igent mondtam neki ( a fentebb leírt lelki terror eszközeivel).

Nem akarom kihasználni sem megbántani. De ő vagy kapcsolatot vagy semmit nem akart. Én akkor amikor döntöttem az előbbi mellett, csak azért modntam igent, mert nem akartam elveszíteni, mint barát. De ahogy telik az idő, rájöttem hogy a semmi jobban esne most.

Az igazsághoz hozzátartozik hogy amikor megismertem a fenti történetben szereplő srácot (mármint találkoztunk egy helyen, tök véletlen, random, első találkozás) kavartam egy másikkal. Ez amolyan barátság extrákkal dolog volt ( pont úgy mint az ominózus filmben, csak vége különbözik). Ez a kavargatás a mostani kapcsolatom ismerkedős idejére is kifutott. aztán megbeszéltem a sráccal hogy mostanában ne találkozzunk. (iránta nem érzek különösebben semmit, vicces haver, vonzó, de ennyi.) Amikor megtudta hogy összejöttem a jelenlegi barátommal, chaten beszélgettünk picit, és olyanokat írt nekem hogy nem is baj hogy nem jöttünk végül össze, mert ő elviselhetetlen; jól tudja hogy mi miylen viszonyban vagyunk, de mégis hiányzom neki; és olyanok amit szívesen olvas az ember. Ebből azt vágtam le hogy ő is akarna- akart volna tőlem valamit, de már nem lesz rá lehetősége, vagyis már mindegy.

Úgy gondolom neki bőven volt ideje hogy eldöntse mit szeretne tőlem, és ha hetekig bírta tartani azt az állapotot, ami elég fura hogy érzelmek nélkül, csak vonzalom, akkor ne most vallja be hogy kellenék neki. (egyébként is, erre a kapcsolatra se mondtam volna igent, mert ki tudhatja hogy mikor csal meg. Fiatalok vagyunk és kipróbáltuk mindketten ezt a kapcsolatot.) Már nagyon nem is jut eszembe, de az a rossz az egészben hogy elvesztettem az ő barátságát is (azzal hogy összejöttem mással, és így nem találkozunk.)

Most azt gondolom hogy szakítanom kéne a barátommal. Rengetegszer arra gondolok hogy pár hetes friss kapcsolat ez, de nekem nem fog menni. Nem azért mert nem adok esélyt a dolognak, mert adtam, de nem tűröm el hogy úgy kezeljen mint egy rabszolgát. Másrészt a szívem-lelkem szabadságra vágyik. Nem vágyok fiúra, se semmiylen kapcsolatra. Vannak ilyen pontok az életemben, hogy jobb egyedül lennem, és most is ezt érzem.

Kérlek írjatok hogy ti mit gondoltok, privátnak is örülök, meg minden hozzászólásnak