Te a szerelemért feláldoznád a karriert?

Velem már megtörtént. Kaptam egy mások számára talán visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot. Én visszautasítottam, pont azért, mert barátnőmet, akivel akkor még csak összejövőben voltunk, így talán kéthavonta ha láthattam volna, vagy még ritkábban. Így is sok a távolság köztünk, ha most a kontinens másik végébe kerültem volna, az lehet, hogy kinyírta volna a kapcsolatunkat.

Hogy jól döntöttem-e? Igen. Soha nem bántam meg, sőt, életem egyik legjobb döntésének tartom. Ennek már közel két éve, barátnőmmel azóta együtt vagyunk, és tényleg olyan a kapcsolatunk, amiről mindketten álmodoztunk. De ha neadjisten mégsem így alakult volna, akkor se bántam volna meg. Nálam a szerelem nagyon fontos helyet foglal el a fontossági sorrendben. Ugyanolyan jó munkám lehet még az életben, ugyanolyan szerelmem nem. Meg különben is, egyáltalán nem biztos, hogy bejött volna az a munka.

Ha látom, hogy azzal az illetővel alakul a dolog, akkor gyorsan rákapcsolnék, hogy olyan viszonyba kerüljünk, hogy ha munkahelyet is váltok, utána még beszéljünk, találkozzunk.

Ha viszont nem viszonozza, akkor gondolkodás nélkül átmennék a másik munkahelyre (mert várhatok rá akár meddig, de nem lesz vele semmi, az új munkahelyen viszont lehet, találok is valakit).

Örülnék neki, mert a munkahelyi románc egy macerás dolog. Így legalább egyrészt ismered az elsőéletét, tudod nagyjából mit csinál, jobban megértitek egymást. Másrészt viszont a melóhelyi feszkók, pletykák kimaradnak, tudtok egymástól dolgozni.

Én valamilyen ürüggyel visszamennék, megadnám neki a számonat mondjuk egy szelet süti vagy egy csoki kíséretében. Aztán ha kölcsönös, akkor lesz valami, ha nem, akkor meg soha többet nem látod, és legalább nem kell a fejét nézve epekedni minden nap.