Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
2 évig volt barátom, de most szakítottam vele, mert ennyi idő se volt elég, hogy lefeküdjön velem. Szerinte minden az én hibám! Szerintetek?
Az a gondom, hogy jártam egy fiúval, akivel enyhén szólva is komoly problémák voltak az ágyban. Kicsivel több, mint 2 évig voltunk együtt és ennyi idő alatt nem jutottunk el odáig, hogy le tudjunk feküdni. Többször is megpróbáltuk, de ő mindig annyira nagyon izgult, hogy elég hamar lekonyult a kedve és akármit próbáltam, egyszerűen nem tudtuk újra életre kelteni. Minden egyes ilyen alkalommal egyre jobban csökkent az önbizalma, mert kudarcnak élte meg, hogy nem sikerült kielégítenie, és ettől egyre görcsösebb lett, egyre jobban izgult minden ágyba bújásnál és persze csak annál rosszabb lett a helyzet... Így eljutottunk odáig, hogy a végére már egyáltalán fel se állt neki. :/
Több mint 2 évig próbálkoztam, hogy segítsek neki, biztattam, hogy majd belejövünk, így is szeretem, nem kell bizonyítania nekem semmit, stb, sőt, mivel ragaszkodott hozzá, még szakemberhez is elmentünk, de nem használt semmi. Annyira görcsös volt már,annyira rástresszelt erre az egészre, hogy kész, kb már összebújni se mertem vele, mert éreztem, milyen frusztrált.
Egyre többet veszekedtünk, egyre ingerlékenyebb lett velem, így besokalltam és szakítottam vele. Azóta természetesen én vagyok maga az ördög, én tehetek mindenről, szerintem miattam van az egész, mert sürgettem. Én úgy gondolom, elég higgadtan, megértően és türelmesen viseltem ezt az egész kapcsolatot, 2 év azért elég hosszú idő, és soha nem sürgettem semmit, próbáltam támogatni és soha nem dörgöltem az orra alá, hogy még megdugni se tud rendesen, de hogy szakítás után mindezt az arcomba vágja, kifejezetten felháborít. Nehogy már én legyek a hibás, hogy ő nem tudja használni a farkát!
2 évig kitartottam mellette, de az a rengeteg veszekedés, ami ebből a kellemetlen helyzetből eredt, már nekem is sok volt. Ezek után pedig még én tehetek róla, hogy nem tud férfi lenni az ágyban, a szememre veti, hogy miattam nem működött soha, mert erőltettem és nem voltam vele elég megértő meg türelmes... azért basszus, nehogy már én legyek az oka, hogy nem működik a hancúrléc és emiatt tartunk ott, hogy ő 24 évesen még mindig szűz! Szerinte ez mind miattam van! Szerintem pedig nem ezt érdemelném azok után, hogy végig kitartottam mellette több, mint 2 évig és még így se emiatt szakítottunk, hanem a veszekedésekből lett elegem, hogy rajtam akarja levezetni a tehetetlenségéből adódó frusztrációját...
Ti mit gondoltok? Szerintetek sem voltam elég türelmes? Ti tovább vártatok volna? Lehet, hogy tényleg én vagyok a szemét, hogy 2 év után elegem lett ebből az egészből? Azért huszonévesen többre is vágynék egy komoly kapcsolatban, mint hogy csak kézen fogva andalogjunk...
24/L
Elkezdtem szedni gyógyszert, mert azt gondoltuk az elején, hogy akár a gumi is lehet az oka, hogy nem megy.
A doki szerint is arról van szó, hogy túlságosan rágörcsöl, szervi oka nincsen, fizikailag teljesen rendben van a párom, csak lelkileg nem, és amiatt nem jutunk egyről a kettőre. Javasolta, hogy menjünk el egy szexuálpszichológushoz is, elvileg ő rendet tudott volna tenni a barátom fejében, de barátom nem akart elmenni. Szerinte ha vele testileg minden rendben van, akkor egyértelműen nem ő a hibás, szerinte én tehetek róla, hogy nem sikerült...
Kedves kérdező!
Nem szoktam válaszolni az oldalon, de ebben a kérdésben én is "érintett" vagyok.
Tudom, hogy mindenki saját magát védi, de az igazság az, hogy kicsit mind a ketten hibásak vagytok. Ehhez az idegességhez több minden is hozzájárulhat: neki Te voltál az első, ő úgymond kezdő hozzád képest, neked pedig volt részed igazán jó szexben is.
Ez egy nagyon nagy stressz a férfiaknak, nem beszélve arról, hogy lehet ennek előzménye (esetleg próbálkozott mással, de a lány megalázta).
Erről a férfi nem tehet!! Minél jobban akarja, annál inkább nem sikerül.
Nekem a barátom volt az első, iszonyatosan görcsölt, hogy szép élménynek éljem meg az egészet. Neki előzőleg is voltak ilyen problémái (az előző barátnője emiatt szakított vele). Bemerevedett, de a végére mindig lelankadt. Nem tudtunk eljutni a szexig. Meg kellett tanulnunk együtt működni. Előttem szedett gyógyszert, több pszichológusnál is járt, de nem igazán segítettek.
Velem a problémát 5 hónap alatt sikerült megszüntetni. A lényeg az, hogy nem elég, ha csak szeretitek egymást. Éreztesd is vele! És sosem szabad egy lelankadás miatt magadat hibáztatni! ha mondogatod neki, hogy ez mennyire rossz neked, vagy ettől nem érzed magad kívánatosnak (vagy ő nem kíván) csak rátesz egy lapáttal.
Ilyenkor egy rövid időre meg kell feledkezni a szex behatolás részéről. Sok fajta "szex" létezik: Petting, orális szex.... A lényeg, hogy a másik testét teljesen megismerd. Ezt meg lehet spékelni izgis helyszínekkel (zuhanykabin.... stb, a fantáziádra bízom :) ). Nekünk kezdetben a sima Petting is nehezen ment, annyira izgult szegénykém. Aztán egyre ügyesebbek lettünk, és mindig biztattam, és bár nehezen, de a végére ő is elhitte, hogy semmi gond nincs vele. Persze az önbizalma sokszor visszaesett, miután megpróbált behatolni és lelankadt (hiába volt bennem). Barátomnak elég volt egyszer megtapasztalnia, milyen az, amikor minden tökéletesen működik. Azóta semmilyen formában nem tért vissza a merevedési zavara.
Ez magától sosem fog megváltozni, kell mellé egy nő, aki támogatja. Azt is megértem, hogy kiléptél a kapcsolatból, mivel ha nem kezelitek megfelelően a helyzetet, néhány hónap alatt felőrli a kapcsolatot. (ahogy írtad, megy a vádaskodás...)
Nekünk is nehéz volt, sokszor sírtam, hogy nem kíván... d aztán rájöttem, hogy ez nem a mi hibánk. És 5 hónap alatt sikert értünk el, azóta pedig a barátom sokkal magabiztosabb lett (mindenben), az ágyban pedig egy igazi férfi. :))) (szeptemberben 1 éve leszünk együtt, a második hónapban kezdtünk el próbálkozni. Nem bántam meg, hogy a végén én vártam rá. :) )
22/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!