Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csal meg a pasim egy csúnyácska korosodó nővel?
(a többi lent)
Figyelt kérdés
Ezer éve ismerjük egymást, voltunk hol együtt, hol külön, de fél éve rájöttem ,hogy megcsal egy magánál 10 évvel idősebb nővel, aki ráadásul nemhogy hozzám képest, de úgy általába véve sem egy jó nő.De ha már megunt, mert ugye elég régóta vagyok neki, miért pont egy ilyennel szerintetek? Pedig izmos, jó pasi, kapna különbet is, ha már mást akar. Akkor mért pont ez a vén boszi? Még csak nem is fiatalos. Pedig tényleg mindent megkapott tőlem, sok szeretetet adtam, nem ezt érdemelném. Jártál már így, tapasztaltál ilyesmit? Semmit sem értek ebből a borzalomból
Én is egy csúnya, korosodó vén boszi vagyok:D Megértem az érzéseidet, de talán pont a fenti írásod adja meg a választ. Lenézed az idősebbeket, rögtön ronda, meg rusnya. Lehet, hogy túlságosan a külsőségek rabja vagy, és az a nő pont leszarja az ilyen dolgokat, elvan magával, vidám. Nyugodtan pontozz le, fiatalon én is agybajt kaptam volna ilyentől, viszont sántít a sztorid, fél éve rájöttél, és vele vagy még?:D
2014. szept. 4. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
2/18 anonim válasza:
Talán az a nő jobban megérti, kedvesebb vele, jobban össze passzolnak az ágyban. A külső nem minden.
Vagy elhidegültetek egymástól, másra vágyott.
Tudja, hogy te tudod? Mert ha igen, akkor gondolom, beszélgettetek róla, igazából csak ő fogja tudni megmondani, hogy mi tetszett meg neki a másik nőben.
2014. szept. 4. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
3/18 anonim válasza:
Két dolog lehet. Jól tud vele beszélgetni (meghallgatja stb..), valamiben jó az ágyban.
Sajnos van ilyen, sokan megcsalják a párjukat, mert valami hiányzik a kapcsolatukból, és ahelyett, hogy megbeszélnék egyszerűbb nekik félrelépni.
2014. szept. 4. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
4/18 anonim válasza:
biztos jobb szexet keres vagy tőbbet akar
orális meg ijenek volt már?
vagy valamit nem hagysz neki
de lehet csak a vére hajtja
sokminden lehet
irhatsz privit is :-o :-D
gyere törlessz :-o :-D :-)
2014. szept. 4. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
5/18 anonim válasza:
#1 Gondolom ő is olyan csúnya hogy nem találna magának mást, ezért vele marad. Plusz lehet hogy mellé még sötét is mint az éjszaka :D
2014. szept. 4. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
6/18 Költőnő? válasza:
Fél éve csal és még a pasid? Azzzigen ....
2014. szept. 4. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
7/18 anonim válasza:
Minek vagy még vele, ha tudod, hogy megcsal? Az első adandó alkalommal kidobtam volna a srácot, egy árva napot se maradtam volna mellette, nem hogy még fél évet...!
2014. szept. 4. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
8/18 anonim válasza:
lehet a szexben tud valamit,vagy anyakomplexus...megadja neki,ami hiányzott neki eddig!
miért foglalkozol ezzel?engedd el és keress nála jobbat :))))
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!