Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barát, legjobb barát, szerelem, katasztrófa. Tudnátok véleményezni vagy tanácsot adni?
Ti mit tennétek a helyünkben?
Régebben nagyon jó barátok voltunk egy lánnyal. Aztán 3 éve elköltöztek Németországba azóta levélben Skype-on tartottuk a kapcsolatot, fokozatosan egyre fontosabbá vált a barátság. Ugy döntöttünk, hogy itt az idő újból találkozni így júniusban meglátogattam. Kiderült, hogy mindkét részről túlmutat a barátságon a dolog, jól is éreztük magunkat, de vissza kellett jönnöm kb egy hónapja és a helyzet csak egyre mélyül. A baj az, hogy ő nagyon szenved, szeretné, ha visszamennénk a barátsághoz, de nem tudunk, közben pedig folyamatosan hiányzok neki amitől szomorú. E mellett azt érzi, hogy ez így nem működik, hiszen én csak egy barát vagyok, nem fűzhetik hozzám romantikus szálak. Miközben persze szívesen veszi-adja a bókokat, üzenget szóval ilyenkor is jól elvagyunk.
Most telefonált részegen, hogy annyira hiányzom, hogy szeretné, ha tartanánk a távolságot mostantól, mert neki ez nagyon nem jó. Szeretne boldog lenni, találni végre egy normális barátot (eddig mindenkinél kiderült egy idő után, hogy vagy totál alkesz vagy agresszív a nőkkel) amiben megakadályozom, hiszen engem szeret. Nem telt el három nap azóta, hogy betáblázunk a következő két találkozót (egy egyhetest és egy közel hónaposat), most meg előjön ezzel. Persze én tök gyökér voltam és a helyett, hogy lenyugtatom, hogy ráérünk ezt megbeszélni elmondtam neki, hogy jobb ha szembe néz a dologgal, hogy mi biza egy pár lettünk, és ha akar, mivel nekem az a lényeg, hogy boldog legyen, kereshet magának helyben barátot, de hogy mind a ketten belerohadunk a fájdalomba az biztos. Aztán lerakta... (szóval most holnap vagy halgathatok, vagy nem beszélünk egy hétig esetleg örök szünetet tartunk)
Na erre kellenének nekem tanácsok, mert elengedni nem akarom, de azt sem szeretném, hogy miattam szenvedjen.
Mivel általában ilyen helyzetekben a válaszadók szeretik tudni hány évesek vagyunk: ő 25 én 27. Költözés a következő 3 évben ha normális jövőt akarunk nem lehetséges, munka plusz tanulmányok miatt. S bár én feladnám az itteni életemet, de a szakmámban nem tudnék elhelyezkedni német tudás nélkül.
Huhh, hát nem egyszerű. Az a véleményem, hogy ezt mindenképp beszéljétek meg, lehetőleg józanul... Nekem ez így járható útnak tűnik, hogy ennyiszer találkoztok, ez igazán becsületes ekkora távolból. És bizonyítja hogy mennyire szeretitek egymást... Az ilyen szerelmet nem szabad elengedni, mert ha megteszitek lehet sose lesztek boldogok, csak sodródtok egyik kapcsolatból a másikba, keresve azt amit elvesztettetek. Ha komolyan ki akarsz menni utána, akkor kezdj el németül tanulni (az akármi lesz, nem lesz hátrány), már csak azért is, mert akármi is a szakmád, ott eleve ötször annyit keresnél vele.. Szóval ne engedd el, főleg ne így. Beszéljetek! Drukkolok! :)
29n
Köszönöm a válaszokat!
Azóta már úgymond eldőltek a dolgok. Reggel írt egy e-mailt, hogy emlékszik, hogy miket mondott, és ez már régóta ott motoszkál benne, csak most volt mersze elmondani. Szóval visszaírtam neki, hogy akkor menjen, ha ugy gondolja, hogy mennie kell. Ha vissza akar jönni, akkor én itt vagyok továbbra is. Az igazság az, hogy amúgy is itt lennék, mert egy ideje így utólag belegondolva (vagy rávetítve?) pont miatta kerültem a kapcsolatokat, és ez ezután sem hiszem, hogy változna, főleg egy ekkora csalódás hatására.
Sajnos én is pont ezt látom, hogy félévente majd egy-másfél hónap együttlét nem is olyan kevés és közben pedig heti skype napi mail és máris magabiztosan tudnánk élni a hétköznapunkat a helyett, hogy most jól megkínozzuk magunkat /fuh mi lesz itt kéremszépen... /és valószínűleg soha nem találunk normális kapcsolatot. És igen talán ez lehetne a jelmondata ennek az egésznek, ha neki jó, akkor nekem is. Ha 2-3 évig így kibírnánk akkor a többi már piskóta, feladnám az állásom odaköltöznék és jobb volna, mint a mesében (a német amúgy is ott van a beszélni tervezett nyelveim listáján, tanulom is ahogy tudom..) Az a baj, hogy neki egyáltalán nincs türelme és kitartása ahhoz, hogy ne szenvedjen e miatt és ilyenkor inkább feladja. Volt már pár ilyen kalandunk, de most az egyszer úgy érzem, hogy elmondtam mindent/ megtettem mindent amint tudtam. Most ugy tartok ki melette, hogy elengedem, ha job neki örülök, ha nem akkor vagy tönkreteszi magát vagy visszajön...
Köszönöm a drukkolást, biztatást, kommenteket még egyszer!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!