Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti ezt meg tudnátok bocsájtani? Túl lehet ezen lépni?
5 hónapja voltunk együtt a barátommal, amikor kis szemölcsöket vettem észre e hüvelybemenetemnél. Elmentem nőgyógyászhoz, aki azt mondta hogy ezek Condylomák, nemi úton terjednek, HPV vírus okozza őket, ami nőknél nagyon veszélyes mert méhnyakrákot okoz. Barátom is elment urológushoz, ahol neki is találtak egy nagy condylomát. Néhány évvel korábban felszakadt a fitymája egy intenzívebb aktus közben, és lett egy heg. Ebbe oltódott be a Condylomát okozó vírus. Hiába kérdezgettem, hogy micsoda az az izé, mindig lerázott avval, hogy az csak egy heg. Mivel ő az első pasi az életemben, nagy volt a valószínűsége, hogy ő volt a fertőző forrás. Beszélt exével, elment ő is dokihoz, persze kiderült hogy van egy csomó condylomája, már meg is műtötték.
Időközben sok minden kiderült, amiket a párom elfelejtettem vele közölni. Nem lehet pontosan tudni, hogy ő vagy az exe szedte-e össze, mert neki több nője is volt időközben, persze óvszert azt nem használt.
Én teljesen kétségbe vagyok esve. Havonta jártam nőgyógyászhoz, állandóan ecsetelgetem magam, szedek immunerősítőt. Ő is kezelés alatt áll. Most úgy néz ki, hogy tünetmentes vagyok, de továbbra is 3 havonta kell kontrollokra visszajárnom. És azt mondta az orvos, hogy az óvszer se ad 100%-os védelmet, simán visszafertőzhetjük egymást.
Teljesen megundorodtam a páromtól, rosszul vagyok még attól is ha megfogja a kezem. Úgy érzem, hogy egy életre tönkre tett. Most fogom majd megkapni a 60 ezer forintos védőoltást, amit sajnos nem kaptam meg mert nálunk iskolába nem oltottak HPV ellen, de így is rettegek hogy kiújul vagy hogy méhnyakrákom lesz.
Barátom békülni akar, azt mondja hogy nagyon szeret, nem akar nélkülem élni. De én ezek után nem vagyok halandó újra kezdeni vele. UNDORODOM tőle.
Nekem biztos hogy mostanában nem lesz senkivel szexuális kapcsolatom. Az ő nevében nem tudok nyilatkozni.
Sajnos hiába használtunk óvszert, mégis elkaptam :( Fogalmam sincs, hogy ez ellen mivel lehet védekezni :( És az orvos se tudott nekem ebben segíteni.
A barátod két dologban volt hülye; egyszer hogy anno gumi nélkül csinálta, lehet nem csak tartos kapcsolatokban, a másik pedig, ami ennél is nagyobb baj, hogy nem ment orvoshoz, amikor láthatta hogy baj van.
Most hogy mindkettőtöket kezelik, lehet el is tünik véglegesen. Nekem is voltak valami pattanásszerű, fehér bigyók a bejáratnál amit a doki kétszer leecsetelt, aztán szerencsére nem is jöttek vissza. De lehet az egy enyhébb változat volt...
A gumi szerintem biztonságos, az oltás viszont sz.rt se ér, az csak néhány hpv törzsre jó a több tucatból, már ha nem pusztán marketing az egész...
Nézd, ha szereted a párod, akkor sztem fogadd vissza, a múlt az múlt, és ha azóta jó ember lett, és szeret téged, akkor a többi nem szämít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!