Melyikünknek van igaza?

A barátommal főiskolai hallgatók vagyunk, 2 éve vagyunk együtt és külön élünk.

A problémám az, hogy a szülei túl engedékenyek, ebből fakadóan lusta, a munka sem éppen a kedvence, kerüli rendesen (éppen azért, mert a szülei megveszik neki a dolgokat). Most áttették fizetősre, az anyukája erre ennyit mondott: "Ne aggódj, megoldjuk." A barátom megígérte, hogy legalább az albit fogja fizetni diákmunkából, de könyörgöm, ha volt is munkalehetősége, mindent kitalált, hogy ne menjen, az anyukája meg ezt beveszi. Az apukájának nem mondják el ezeket a dolgokat. A pénz értékét nem ismeri, mert a szülei megveszik a dolgokat, nem ő gürcöl érte, persze ők sem gazdagok, nem engedhetnek meg maguknak mindent. A szülei nem tudják kifizetni neki a jogsit, persze ő halál sértődött érte, mert kb. 10 éve a tesójának meg kifizették, de akkor még más Világ volt, jobban éltek. Bármit csinál a barátom, soha nem szidja le az anyukája, az apuka előtt meg titkolózás van, nehogy leszidja a fiát, pedig pont ezt kellene neki. Mindig lehord engem mindenféle f*aszfej genyónak a barátom, ezt elmondtam az anyósnak, erre azt reagálta le, hogy én túlreagálom és hogy hisztizek. Apukám néha számít a munkásságára (családban maradjon a pénz, így a barátomnak is van zsebpénze), néha ember kell a melójához, megkérte a barátomat és mondta, hogy folyamatosan számíthat rá, erre lemondta 1 nappal ezelőtt és apa alig talált másik embert... csak azért, mert neki nem volt kedve menni akkor. Erre apa megharagudott, a barátom pedig igazságtalannak tartja és mondta, hogy milyen rossz az apám, mert kevesli a pénzt, amit ad neki... hozzáteszem kajáztatja közben, benzin pénzt nem kér. Most, hogy áttették költségtérítésesre, persze már kellene a munka, de mondtam neki, hogy maximum könyörögje vissza magát. Persze még visszük a popóját programokra és apa fizet dolgokat neki. Erre ez volt a válasza a barátomnak: "Miért könyörögném, amikor még én teszek szívességet az apádnak és keveset ad?" Na amikor ez történt, akkor éppen náluk voltam és erre ez volt az anyukája válasza nagy nyugodtan: "Nyugi fiam, majd talál másik embert, ugye XY? Mondom nem, ez nem így működik... Anyós: Hjaj ne csináljátok már, hát szegénykémnek nincs kedve..." Most is mondtam a barátomnak, hogyha engem áttettek volna fizetősre, első dolga lett volna anyukámnak, hogy kitekeri a nyakam. Nyáron is munkát akartam keresni, mondtam a barátomnak, hogy ő is keressen már... válasza: Ő még fiatal, nem akarja a nyarat ezzel tölteni. Anyuék fogják a fejüket néha, hogy hogy foghattam ki ilyen pasit, akiben semmi tisztelet és gerinc nincs, ráadásul még munkázni sem nagyon akar, sőt, ha én nem segítek neki, már feladta volna a sulit is, de ezt a szülei is mondták nekem... Hiába mondom a szülőknek, hogy a fiukat nem kellene pátyolgatni ennyire, mert pont ezért tohonya, tesze-tosza, mert így állnak hozzá, semmi hatás.... Egész nap játszik, nincs életcélja, már mindenen összekapunk, mert borzasztóan lusta és hatalmas nagy arca lett a semmire... Ha ház körüli munkára fogja az apukája, akkor a barátomnak forog rendesen a szeme és mondja, hogy nem hagyja békén játszani, neki ehhez nincs kedve...

Ilyenkor mi a teendő? Az én szüleim túl kemények vagy az övéi túl engedékenyek (már amiről az apuka tud)?