Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek szerintetek én voltam buta, és nem kellett volna, ezt tennem?
Nagyon tetszett egy fiú fb-on látásból is ismertem, de nem egy városban élünk viszont ő sokat jár az én városomba a barátait meglátogatni, akik nekem a szomszédaim 2 ház van köztünk. Megkéretem a fiút, hogy ha már lent összefuthatnánk valahol esete írtam rá, mert megváltoztatta a profilképét közölte velem, hogy akkor átgurul a szomszédból a kocsijával és találkozzunk. Nem akartam vele éjélkor találkozni mondtam neki nem is célszerű legyen inkább nappal, azt ő nappal nem akar ne nézzem eperkedve a képeit menjek ki hozzá. Legbelül tudtam, hogy nem jó, de kimnetem hozzá és beültem nem mentünk sehova az utcába maradtunk egy picit lejeb megállt a házunktól és a kocsijában beszélgettünk 3 órát. Egyszer megcsókolt és utána csókolóztunk nekem ez volt ez első. Jól éreztem magam és boldog voltam, amikor kirakott persze nem állt meg a házunk előtt. 1 nap múlva meg sem keresett engem. Összetalálkoztam vele a plázába, ahol alig akart megismerni. Másnap megírtam neki, hogy akkor nem mertem neki, mondani de ő adata meg életem első csókját, azt hittem ez jó, ha megírom a fiúnak legalább látja, hogy nem volt még senkim és szűz vagyok. -A kérdésem ez baj volt a részemről, hogy megírtam neki? Ezt reagálta a fiú, én milyen csókról beszélek, és hagyjam már békén és letíltott véglegesen engem. Nem értem szerintetek miért bánta meg? Ha nem tetszettem neki, miért fogta a kezem miért csókolt meg miért velem akkor kedves? Egy lány életében az eslő csók egy örökké megmaradó emlék nekem ebből pedig egy fájdalmas gyötrelmes emlék maradt hívtam telefonon nem vette fel meg sem tudtam vele beszélni miért volt ez, miért van ez a változás.
Most már letöröltem magam , mert rájöttem, hogy fb- egy hülyeség és csak ember idejét lopja el és nem száramzik belőle semmi jó. Nem kellet volna ki menjek hozzá, de annyira megörültem mikor mondta, hogy itt a lehetőség nem halasszam el... csak menjek ki, meg tényleg nem voltunk sehol? Én vagyok a hibás szerintetek? ---17 éves vagyok mi a véleményetek szerintetek leszűrte, hogy szűz vagyok mikor először megcsókolt majdnem ki ugrottam az ablakon és ezt ő mondta. A fiú 22. Azóta sokat sírok nagyon sokat, megakarnám vele ezt beszélni, de de tudja h én hívom és nem veszi fel az a tervem h hagyom teljen egy picit az idő és egy más számról felhívom? Jó ötlet vagy nem jó ötlet ez? Mit csináljak ezek után? Ciki h 17 évesen mé szűz vagyok és ez volt első csókom. Nem vagyok csúnya sok érdeklődőm van,de valahogy így vagyok...
Huh, kész művészet volt megérteni a történetet ilyen helyesírással...
A srác a csókból leszűrte, hogy mit várhat Tőled.
Nyilván nem csak csókolózni akart, hanem lefektetni.
Ez a srác Neked felejtős, ha nem akarsz még nagyobbat koppanni.
Lépj tovább...
Örülj, hogy nem a szüzességedet hagytad nála, szerintem arra pályázott, hogy megfektessen. Aki nem akar keresni, azt nem kényszeríthetet rá. Neki ennyi volt, van ilyen. Amúgy az első csók (szerintem) semmi. A szerelmemmel az első csók már valami. A szerelmemmel a legszebb, legérzékibb csókok a legjobbak.
.
Ha ennyire naív vagy (éjszaka egy "vadidegen" kocsijába ülni? Mivan ha elad svájcba útszélinek vagy megerőszakol?), még véletlenül se kezdj sokkal idősebbekkel. Nagyon max. 2 év korkülönbség.
Nem az a ciki, hogy szűz vagy 17 évesen, hanem az, hogy ennyi eszed, felelősségtudatod nincs, és annyira naív vagy, hogy még " üldözöd" is azt a hülye f.@szt, mikor egyértelmű jeleket adott arra, hogy látni sem akar.
Tudod mi a jobb az első csóknál!? A második ;)
Most még nem koppantál nagyot, hagyd...neked lesz jobb.
Mellesleg nem minden "nálad nem csak 2 évvel idősebb pasi görény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!