Miért kell az állandó hiszti? Felmerült bennem a szakítás gondolata.

Zolival 3 hónapja vagyunk együtt. Régebben is ismertük egymást, közös társaságból. Ebben a társaságban történt két nagyon brutális haláleset, egyik az akkori, első barátom volt. Zoli mentette meg az életemet, holott ő is nagyon mély depresszóban volt, már a baleset előtt is, bár - fogalmazzunk úgy - nem tudott róla.

Én vagyok az első komoly kapcsolata, és nagyon szerelmes. Én is nagyon szeretem őt, ez nem kérdés, de egyre többször kapunk össze: mindig ugyanaz a téma. Ha egy percre is mással foglalkozok, mondjuk a barátnőimmel, kiakad, és pszichésen testi fájdalmat okoz magának, és bedurcázik, volt, hogy órákig engeszteltem. Két nagyobb összeveszésünk volt, az elsőnél is gondolkoztam azon, hogy már nem bírom ezt tovább, a másodiknál barátok segítettek, aztán persze mindig megbeszéljük, de mindig ugyanaz a téma...

Angliában él már, ott nincsenek barátai, és itt magyarországon is - a makacssága miatt szerintem - nagyon kevés. Ha találkoznék mással, megjegyzem nem gyakran, mert nem akarom, hogy egyedül legyen, először beleegyezik, mosolyog, stb, aztán mikor hazaérek ( nálunk lakik nyár eleje óta ) mindig sértődött, és én ezt már nem bírom. Mondtam is neki. Mit csináljak? Nem tudom elképzelni, hogy mással legyek, de ez így nagyon-nagyon nehéz, kezdenek újra kijönni rajtam a depresszió jelei, és nagyon félek, mert nehéz volt erre a szintre felküzdenem magam.

L/16, F/18