Többéves kapcsolat után szakítók, nálatok mikor romlottak el a dolgok és miért?

Szerintem amíg meg tudjátok normális hangnemben beszéln ia dolgokat addig semmi gond nincs, irigylésre méltó igazából, mert sokan itt csúsznak el. Vigyázzatok erre :)

Ha kölcsönös a bizalom az egy nagyon szép dolog, amíg boldoggá akarjátok és tudjátok tenni egymást, és élvezitek egymás társaságát, addig nincs is helye semmi féltékenységnek és rossz érzésnek.

Szerintem akkor a legjobb mikor nem kell erőltetni semmit, hanem minden megy szépen a maga útján és jó irányba.

Ti tudjátok csak hogy mennyire kapjátok meg a másiktól mindazt amire szükségetek van, igzaából nem is tudok többet mondani, csak hogy sok boldogságot kívánok! :)

Én egyedül vagyok, de leírom a véleményem ha nem gond :)

Hűség Őszinteség Bizalom, ez nálatok meg van...

És gondolom a szeretet kifejezés is, nem tudom ismeritek e az 5 szeretet nyelvet, ha igen alkalmazzátok, ha nem akkor ezt a könyvet szerintem jó lesz elolvasni, talán új dolgokat fedeztek fel: Garry Chapman: A szerelem pszichológiája.

21F

Nem minden kapcsolatban van ellenőrizgetés meg ilyenek ám, nehogy azt hidd. Nekem volt egy 5 éves kapcsolatom, az utolsó 1 év már az ilyen elég rossz volt, de ott sem volt ilyen, csak elhidegültünk egymástól. Kb akkor romlott is el az egész, amikor összeköltöztünk.

Jelenleg van egy kapcsolatom, majdnem másfél éve együtt vagyunk és nagyon boldogok vagyunk. Mi sem veszekszünk, mert nincs min, nem ellenőrizgetjük egymást, mert nincs mit, haverokkal szórakozunk, mert kellenek az élmények, egymás nélkül is eljárunk bulizni, de aggódunk, na nem az ellenkező nemtől, hanem mert olyan a világ amilyen, nehogy a másiknak baja essék. Szóval minden kapcsolat más. Nincsenek sémák, ami alapján működik, mert az emberek sem sémák alapján működnek.

Szia. Én 4 évig voltam együtt a barátommal.

Kb 2 hónapja szakítottunk, de úgymond közös megegyezéssel.

Az első két év nagyon jó volt (állítólag az ember 2 évig szerelmes, utána a szerelem átvált szeretetbe és tiszteletbe)

ő elkezdett folyamatosan dolgozni, én meg kutyázni ( kiképzés, bemutatózás, szóval komolyan foglalkozok a kutyákkal, nem csak ilyen hobbi szinten, hogy napi egy séta)

Az az igazság, hogy itt kezdett el tönkre menni minden, mert hiába költöztünk egy év után össze, ritkábban találkoztunk, mint amikor még csak összejártunk.

Meg ahogy szépen lassan egyre jobban megismered a másikat, úgy egyértelművé vált mind a kettőnk számára, hogy nagyon más jellemek vagyunk.

Barátom nagyon ráment a pénzre, heti 7 napot dolgozott, egy csomószor mondtam neki, hogy legyen otthon, vagy menjünk együtt valahova...nem történtek ilyenek..

meg a legnagyobb ellentét az az volt, hogy ő nem szereti a kutyákat, és minden egyes kutyára féltékeny volt, akivel foglalkoztam...

azért egy állatra féltékenynek lenni szerintem nem egészséges dolog. Aztán meg mindenre elkezdett féltékenykedni, amikor valami nagy dolog bejött nekem, akkor nem velem örült, hanem az örömömet is elirigyelte tőlem ( ezt ő maga mondta )

Az elmúlt egy évben a szex is lényegesen alábbhagyott.

Volt olyan hónap, amikor 1X voltunk együtt...azért ez a húszaséveink elején siralmas...

A különböző érdeklődés miatt nem is nagyon tudtunk a végére már semmiről beszélni.

Egy párbeszédünk úgy nézett ki, hogy megbeszéltük, hogy kinek mit kell csinálnia aznap.

A 4 év alatt mi egyszer sem veszekedtünk.

Szerintem ez is nagyban rájátszott arra, hogy így alakult, mert bármelyikünknek volt baja, nem igazán mondta a másiknak, hogy kerüljük a konfliktust.

Aztán a legvégén egyszer vesztünk össze, de az kb 2 hétig tartott, külön szobában alvás, külön volt minden, és olyan dolgok zavarták bennem, amiről nem is álmodtam volna, és engem is olyanok benne, amikre ő se gondolt.

aztán a sok veszekedés után leültünk egyszer normálisan, és megbeszéltük, hogy jobb lesz mindenkinek, ha külön folytatjuk, mert csak hátráltatjuk a másikat.

Eleinte nagyon szar volt, mert mind a ketten szerettük a másikat, de hiába is, hogy két hónap nem sok, már már lecsendesedtek a dolgok.

Minden héten beszélünk, vagy én hívom őt, hogy miújság vele, vagy ő engem.

Szóval teljesen megmaradt a baráti kapcsolat, meg nem váltunk el haraggal, csak egyszerűen szakítottunk

De kb összegezve, amit én levontam ebből az egészből.

-Ha nagyon más az érdeklődési körötök, akkor felesleges belekezdeni.. mert egyikőtöknek se jó, ha saját magából kell leadnia, és rosszul éreznie magát azért, hogy a másik ne fújtasson rá.

Talán ideig óráig működik a dolog, de hosszútávon úgy is kibuknak a dolgok, és összeveszés lesz a vége.

-Ne a munka, meg a haverok legyenek az elsők...

-Fontos a sok együtt töltött idő, és a normális kommunikáció

-A másik fél hobbiját, legyen az bármi, ha nem is értek vele egyet, nem hátráltatom, nem mondok rá semmi rosszat, és nem akarom kényszeríteni arra, hogy hagyja abba.

-viták néha igenis kellenek (nem ordenáré módon ordibálva veszekedni, hanem normálisan lerendezni)

- és soha se akard megváltoztatni a másikat...ez lejárt szöveg már, de nagyon is igaz...

Szerintem a hosszú távon működőképes kapcsolatoknak két alappillére van:

Az egyik a kommunikáció (kimondani az igényeimet, és nem lemondani róluk a másik kedvéért, és megtalálni minden kérdésben a közös nevezőt). Az, hogy nincsenek viták, lehet éppenséggel jó is, de valójában általában inkább konfliktuskerülés: az egyik fél ráhagy a másikra mindent, nem áll ki a saját érdekeiért, magába fojtja az indulatait. Olyan kapcsolat nincs (nem csak párkapcsolat), ahol a felek mindenben egyetértenek. Konfliktusok, indulatok mindig adódnak, és ezek elfojtása óriási veszélyt jelent a kapcsolatokra, mert egy idő után ki fog törni valahogyan (személyfüggő, hogy kinél hogyan, a konfliktuskerülő emberek esetében a könnyebb út választása jellemző, vagyis a megcsalás...). Tehát inkább legyen néha hangos szó és utána látványos kibékülés, inkább ütközzenek az érdekek, és találja meg mindkét fél a közös nevezőt, mert hosszú távon ez vezet jó kapcsolathoz, nem az elfojtások.

A másik lényeges tényező az, hogy mindkét félnek folyamatosan tenni kell a kapcsolatért, nem csak hátradőlni, hogy ok, megvan a másik, akkor már nem kell tenni semmit! Egy huszonéve nagyon jó házasságban élő jóbarátom mondta nemrég, hogy ő minden áldott nap meghódítja a feleségét. Udvarol, bókol, randiznak, féltékenykedik is kicsit (nem vészesen). És a feleség is minden áldott nap elcsábítja a férjét. Ha elmaradnak az egymás iránti figyelmességek, akkor idővel azon veszik észre magukat a párok, hogy csak élnek egymás mellett...

Az én házasságom pl. befuccsolt... azon fuccsolt be, hogy nem egyeztettük, hogy kinek mire van igénye, nem beszéltük meg a konfliktusainkat. Mindent szőnyeg alá söpörtünk, és évekkel később azt vettük észre, hogy nagyon felpúposodott a szőnyeg... elfejlődtünk egymás mellől, mindkettőnknek megvolt a maga elképzelése, hogy milyennek kellene lenni a kapcsolatunknak, csak akkorra már a kettőnk igényei köszönőviszonyban sem voltak egymással.

A másik gond az volt, hogy belekényelmesedtünk a kapcsolatba, nem jeleztük a másiknak, hogy értékeljük, hogy fontos, hogy szeretjük egymást. Éltünk egymás mellett, mint két barát. Így aztán végül tényleg barátság lett belőle, csak nem párkapcsolat.