Nem szeretem a barátomat, de "tartozom neki" és nem merem elhagyni. Szerintetek hülye vagyok?

Mentálisan kissé zavart, depresszióra hajlamos, és önértékelési problémákkal küzdő fiatal lány vagyok. Bulímiás voltam, amikor összejöttünk. Tetszettem neki, később belém szeretett, visszaadta az önértékelésem, ajándékokkal halmozott el, úgy éreztem van miért felkelnem. Elfogadott minden rigolyámmal együtt, dicsért, türelmes volt, vicces, kedves, értelmes. Eleinte azt hittem, hogy én is szeretem. A probléma szeptemberben kezdődött, amikor én suliba mentem, ő dolgozni, de elvárta azt az időmennyiséget, amit nyáron. Nyáron amig ő dolgozott el tudtam intézni az ügyes-bajos dolgaimat napközben a délutánom, estém az övé volt. Viszont nekem suli közben tanulnom kell, különórák, hobbi, napi 7 óra, de elvárta, hogy legyek vele amennyit tudok, aludjak nála, duzzogott, ha mást csináltam, máshova mentem. A napokban beszélgettünk a továbbtanulásról, és elszomorodott, elcsendesedett, amikor említettem neki, hogy én egyetemre akarok menni, Sopronba. Abban a tanévben én teljesen kikészültem, túl sok volt a tananyag. Eleinte iparkodtam, majd amikor jöttek a rossz jegyek, már kedvem sem volt nekiülni tanulni, visszajött a bulímiám, a depresszióm, nem járok sehova, csak itthon ülök, várom amig végez. Nem látom értelmét a tanulásnak, hiszen úgyis itt fogok maradni, ahhoz meg csekély pontszám kell. Neki mindegy milyen vagyok, sovány, kövér, csinos , sportos, pattanásos , szép bőrű, jó vagy rossz tanuló, csak legyek szinte mindig vele. Jövőre kell jelentkeznem egyetemre nincs kedvem kimozdulni, híztam vagy 6 kilót, kövérnek és csúnyának tartom magamat. Nem akarok ide járni fősulira, de akkor szakítanom kéne vele, de olyan rendes, odaadó, figyelmes, és annyira szeret, hogy nincs szívem megtenni.