Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti is szakítanátok ha a barátnőtök megütne titeket?

Figyelt kérdés

Egy hete nagyon összekaptunk a párommal, aki megpofozott. Nem volt nagy, inkább csak olyan amit a kisgyerekeknek szoktak adni a kezükre, vagy a fenekükre ha valami rosszat csinálnak. Azután, hogy "megvert" nagyon sírt, tényleg teljesen maga alatt volt. Itt meg kell jegyezni, hogy vannak dühkezelési problémái, jár is szakemberhez, már rengeteget fejlődött, nagyon büszke vagyok rá! Szóval a lényeg, hogy miután mindent megbeszéltünk, a szomszéd megkérdezte, hogy mi volt az a nagy kiabàlás. Mondtam, hogy kicsit veszekedtünk, bocsánatot kértünk a hangzavarért, és azt hittem ezzel le is van zárva a történet.

Tegnap felhívott a nővérem, hogy három nap múlva jön értem a kórházba (!) és szépen feljelentjük a barátnőmet. Amikor megkérdeztem, hogy mégis mit ivott és mennyit, hülledezve közölte, hogy ő nem tudta, hogy törött bordára ilyen erős fájdalomcsillapítót adnak. Azóta kapom a rokonoktól a telefonokat,sms-eket, hogy szakítsak vele, hiába tudják, hogy csak egy pofon(ocska) volt. Tényleg én vagyok a papucs mert nem fújom fel ennyire ezt az egészet?


A helyesírási hibákért elnézést


2014. júl. 8. 10:36
 1/10 anonim ***** válasza:
64%
Egy pofon nem nagy dolog, lehet hogy meg is érdemelted. De honnan vették a törött bordát? :)
2014. júl. 8. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
és a pofontól hogy kerültél kórházba törött bordával?
2014. júl. 8. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
A szomszéd kitalált egy új sztorit fogadjunk. Amúgy szerintem ha megtudjátok beszélni és szeretitek egymást nem érdemes szakítani.
2014. júl. 8. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
57%
Ha kiderülne, hogy ilyen idegbeteg, hogy verekszik, akkor szakítanék vele, nem tudnék már rá ugyanúgy tekinteni.
2014. júl. 8. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Most akkor megvert vagy csak egy pofon volt?
2014. júl. 8. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Egy pofon volt (amit amúgy megérdemeltem) a törött borda a szomszéd kreálmánya
2014. júl. 8. 10:48
 7/10 anonim ***** válasza:
0%

"Tegnap felhívott a nővérem, hogy három nap múlva jön értem a kórházba (!) és szépen feljelentjük a barátnőmet."

A csajnak akivel jársz dühkezelési problémái vannak? Fordított esetben mindenki egyből fújná, hogy persze azonnal szakíts, érdekes módon most milyen megértő mindenki egy erőszaktevővel.

2014. júl. 8. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem szakítanék vele. A húgomtól is kaptam már többet is egy pofonnál. Ha szeret nincs, akkor nincs baj, az írásodból azt veszem le, hogy ő is kicsit túlfújta az egészet, tehát biztosan megbánta. A szomszédok meg a rokonok pedig foglalkozzanak csak a maguk dolgával. A nővéred pedig nagyon kis naiv, ha ennyire be lehet őt etetni.
2014. júl. 8. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
46%

ha szakítasz a barátnőddel, nem segítene a dühkezelési problémáján, sőt, rosszabb lehetne. Ha a pofont megérdemelted, nincs gond.

A szomszédhoz meg menjetek át, hogy feljelentitek rágalmazásért.

2014. júl. 8. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Nem fogok vele szakítani csak érdekelt mások véleménye is :)
2014. júl. 8. 13:07

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!