Ezt most elrontottam? Lépjek még egyáltalán?

Van egy fiú, aki az egyik legjobb barátom. Csakhogy fél évig szerelmes voltam belé, és szerintem ezt sejtette is, de ez nem biztos, lehet, hogy csak én látom így. Fél év látszólag reménytelen szerelem után megismertem valakit, aki erősen tetszeni kezdett. Azt hittem, a legjobb barátom kizárólag barátként tekint rám és ez nem változhat... Ezért közel egy hónapos ismerkedés, gyakori együtt lógás után összejöttem a sráccal, akit később ismertem meg. Másfél hónapja járunk. Látszik is rajta, hogy borzasztóan szerelmes. Ő egy ilyen visszahúzódó, zárkózottabb típus, aki nehezen nyílik meg. Jóban vagyok a közeli barátaival, akik nemrég azt mondták nekem, hogy ő még ennyire nem volt boldog senkivel, nagyon szeret engem, soha nem tenne nekem rosszat, és nagy fébypontot jelentek az életében.

Egy hónapja voltunk együtt, amikor az előző fiú egy partin odaállt elém, és közölte, hogy már nem csak barátként gondol rám, sajnálja, hogy erre nem jött rá hamarabb, nem akar kavarni, csak azt szeretné hogy tudjam, és a szívem szerint cselekedjek. Bár rettenetesen felkavartak a szavai, megmondtam neki, hogy már késő. Nem bírtam- sírva hazamentem. Annyira felkavart ez az egész, hogy a mai napig is mindig előjön.

Én nagyon szeretem a barátomat, tényleg, de fél év... hosszú idő. Megtehetném, hogy dobom és valóra váltom azt az álmomat, hogy boldog leszek azzal, aki után ennyi ideig ácsingóztam... De rettenetesen hiányozna a barátom, az idő, amit vele töltök, és tényleg nem ezt érdemli tőlem. Én vagyok az első nagy szerelem az életében. Nem tudom, mit kéne tennem.