Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok szex csökkentheti a viták, veszekedések mennyiségét?
Nemrég jöttem össze a barátommal, és a kezdetektől fogva gyakorlatilag minden nap találkozunk, sokszor alszom nála, így a napi 2-3 szex az alap, megvan. Kielégültek és nyugodtak vagyunk mindketten. Vita még EGYÁLTALÁN nem volt.
Pedig elég temperamentumos, hisztis és hangulatember vagyok. Ennyi együtt töltött idő után (nem az idő-idő, mint hónap, év, hanem ténylegesen egymás mellett levés után) már egy csomószor vitatkoztam a korábbi pasijaimmal, de a barátom csak egyszer emelte fel a hangját rám, azt is jogosan, mikor figyelmetlenül szálltam ki az autóból, és az ajtó nekikoccant a mellettünk levő másik autónak (másodszor történt ilyen, mikor erélyesebben szólt rám). De ez nem vita.
Azért van ez, mert sok a szex, és gyakran találkozunk, vagy miért? Mert korábbi tapasztalataim alapján ez már elég együtt töltött idő, hogy vitázni kezdjünk. ANNYIRA már nem eleje a kapcsolatnak. Ő sem éppen egy papucs vagy egy nyugodt birka jellem, tehát a potenciál benne is megvan.
Tudom, idióta nők, hogy ha nincs semmi gond, akkor is generálni kell egyet, de nekem határozott véleményem, hogy mielőtt messzemenő terveket szőnénk egymással, igenis legalább egy igazán istenes, ajtócsapkodós/tányértörős vitán és az azt követő békülésen túl kell esni. Mert akkor látja meg az ember igazán a másik teljes arcát, hiszen akkor aztán olyanokat is a képébe vág, amiket jobb pillanataiban visszafogna és kétszer is meggondolna.
Nem akarom siettetni a vitázást, nyilvánvalóan, csak érdekel, ez a vitamentes, nyugis időszak, már jóval túl a mézesheteken, a sok(inkább elegendő) szex miatt van, vagy esetleg lehetnek más okai is? Eléggé közös nevezőn vagyunk, gyakorlatilag mindenben, de hát ez nem kifogás... Nekem kelleni szoktak a viták, jót tesznek a lelkemnek. Régen még az iskola vitaklubbjába is becsatlakoztam.
Bocsánat a hosszért, és előre is köszönöm a válaszokat, véleményeket :)
Basszus mit nem adnék egy tökéletes kapcsolatért...te meg mindent túlbonyolítasz.
Egyébként egyáltalán ne vedd annyira magától értetődőnek,hogy egy ajtócsapkodós vita után kibékültök,mert meglehet,hogy az lesz az első komoly vitátok,de az utolsó is.
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!