Több év házasság után Ti is éreztétek már azt, hogy idegesit a párotok? Ilyenkor mi a legjobb megoldás? 45L

Romló a párkapcsolat esetleg?

Néha fel tudjuk húzni egymást a párommal, de alapvetően sosem idegesített két percnél tovább sosem.

Talán elmúlt a szerelem, és a napi apró cseprő hiba a másikban elkezd az agyatokra menni? (jól tippelem?)

Nem. Nem mentem volna hozzá ha idegesítene:)

Amúgy meg létezik fülhallgató a világon...használja.

Idegesíteni meg bosszantani tudjuk időnként egymást a viselkedésünkkel meg egyes szokásainkkal, de nem olyan horderejű dolgokkal, hogy érdemes legyen komolyan összeugrani miatta.

Mondjuk én férjhez nem mentem, és nem is fogok, szóval mi hiába élünk elég régen együtt, szerintem mind a ketten úgy vagyunk vele, hogy nem "vehet minket biztosra" a másik. (Nem mintha persze elválni nem lehetne bárkinek, de azért mégis más örök hűséget esküdni egymásnak.)

Érdekes, amit írtál, miszerint "kezdi elengedni magát" a párod. Nem lehet egyedi jelenség, mert elég sok barátnőm meg nő ismerősöm mondott már olyat, illetve panaszkodott arra, hogy hiába éltek hosszabb ideig együtt az esküvő előtt, és hiába gondolták azt, hogy már jól megismerték és kiismerték egymást, meglepte őket, illetve csalódást okozott azzal a párjuk, hogy a házasságkötés után sok szempontból "leeresztett", és elkezdett meglehetősen máshogy viselkedni, és máshogy viszonyulni hozzájuk.

(Persze tudom, hogy ez természetesen éppígy fordítva is előfordulhat a kapcsolatban, de én nő létemre nyilván inkább nőkkel beszélgetek erről a témáról.)

A saját megoldásait szerintem minden pár maga tudja megtalálni, feltéve ha az őszinte kommunikációra, egymás meghallgatására nyitottak, és megvan bennük a szándék és a hajlandóság arra, hogy változtassanak bizonyos dolgokon (hacsak nem mélyülnek el annyira a konfliktusok, és jut el odáig a kapcsolat, hogy a párterápia legyen a közösen választott megoldás, vagy legalábbis a megoldáshoz vezető lehetséges út.

Nekem az összezördüléseinkkor az vált be, hogy abban a pillanatban, hogy a párom felemeli a hangját és nem tudunk békés hangnemben megbeszélni valamit, fogom magam, és elmegyek sétálni egyet. Nem szeretem a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, de ha nem lehet nyugodt hangon megbeszélni valamit, akkor veszekedni nem vagyok hajlandó.

Ahelyett, hogy engedném esetleg elmérgesedni a konfliktust, kiszellőztetem a fejem, és ha már megnyugodtam, átgondolom a dolgokat, önvizsgálatot tartok olyan szempontból, hogy ha volt bármi kritikai észrevétele, akkor az mennyire jogos, vagy hogy utólag mást tennék vagy mondanék-e, mint mikor összekaptunk. Ha úgy érzem, hogy van okom valamiért bocsánatot kérni, akkor később megteszem, annak ellenére, hogy fordítva sajnos a legritkább esetben működik így a dolog.

Mondjuk őszintén szólva olyan is volt már pont most télen, hogy úgy mentem el otthonról, hogy nem biztos, hogy hazamegyek, mert úgy éreztem, hogy teljesen igazságtalanul bántott a párom valamivel, és nem képes az én szememmel ránézni ugyanarra a dologra, és nincsen tekintettel az én érzéseimre.

Aztán kigyalogoltam jó messze a város határába, fetrengtem egy jó fél órát egy szántóföldön a hóban bőgve, aztán amikor kiadtam magamból a feszültséget, és tudtam magamat és a helyzetet kívülről látni és röhögni egy jót az egészen, akkor sétáltam még másfél órát a hóesésben és utána szépen hazamentem, és aludtam egy jót.

Csak akkor lenne rossz, ha kényszerhelyzetben lennék valamiért, vagy kapcsolatfüggő lennék, de nekem megnyugtató az a tudat, hogy minden nap mind a ketten döntünk arról, hogy egymással akarunk-e élni, és ha szakítunk, akkor sincs itt a világvége, csak egy új fejezet az életünkben.

Minden más élethelyzetben is szeretem azt végiggondolni, hogy mi a legrosszabb, ami adott esetben történhet, és mikor fejben eljutok odáig, hogy azt is tudnám kezelni, talpon tudnék maradni és abban a helyzetben is helyt tudnék állni, akkor már sokkal kevésbé aggódom azon, hogy mi lesz, ha .....

Amire szerintem érdemes figyelnetek az az, hogy ne engedjétek, hogy a hétköznapok "bedaráljanak" benneteket, rutinná és megszokássá váljon minden a közös életetekben és kifulladjon, ellaposodjon a kapcsolat.

Időnként valami új közös élmény, bármi olyan program, amit addig még nem csináltatok, hely, ahol még nem jártatok - bármi, ami közös kaland és felfedezés, az a saját tapasztalatom szerint nagyon jót tesz egy párkapcsolatnak és az ember lelkének.

Meg arra is érdemes szerintem figyelni, hogy a pár ne folyton "egymás nyakán lógjon", hanem legyenek külön elfoglaltságaik, programjaik barátokkal, valami hobbijuk, aminek köszönhetően lehetőleg időnként társaságba is járnak, kikapcsolódnak és feltöltődnek egyedül is.

Ha esetleg szívesen olvasol olyan könyveket, amit egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező párterapauta írt, és amikben konkrét esettanulmányok kapcsán nagyon gyakorlatias tanácsokat ad és megoldási javaslatokat mutat be, akkor jó szívvel tudom neked ajánlani Gary Chapman könyveit:

[link]

[link]

[link]

[link]

#8

perfect. +1

# 9

Igazán kedves tőled! Köszönöm! :-)