Félreléptem, de a férjem nem tud róla, mit tennétek a helyemben?

Gyerekek. Eddig csak 1 válasz jött arra az alap kérdésre, hogy a csajszi azt szerette volna, hogy több figyelmet fordítsanak egymásra pontosabban a srác őrá.

Ez egy kérés.

Nem tudjuk persze a körülményeket, hogy hogyan hangzott el, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal, számonkérően-e vagy szépen,

de a reakció nem volt kostruktív.

# 21

Abban teljesen egyetértek veled, hogy a férj válasza egyáltalán nem volt konstruktív, és ha ebben a formában, ezekkel a szavakkal hangozott el, akkor a hangneme is bántó volt.

Ettől függetlenül nő létemre úgy gondolom, hogy nem elfogadható és mentegethető viselkedés az a másik fél részéről, hogy "erre válaszul egy hatalmas pofont lekevertem neki, és közöltem hogy akkor roh**jon meg", egy félrelépéssel súlyosbítva.

Nekem mondott már a saját párom olyat, ami ennél a megjegyzésnél összehasonlíthatatlanul bántóbb volt, ráadásul egy olyan élethelyzetben, amikor különösen fájt és érzékenyen érintett, mégsem így "oldottam meg" a konfliktusunkat. Sem vele, sem a korábbi párkapcsolataimban, amikor szintén adódtak ennél komolyabb nézeteltéséreseink is időnként.

Másrészt nő létemre kizárólag önvédelemből ütnék meg valaha is férfit, mert úgy gondolom, hogy ha egy veszekedés hevében tenném érvek helyett, indulatból, akkor tisztességtelen lennék, mert tudatosan és szándékosan visszaélnék azzal a helyzettel, hogy egy férfi nagy valószínűséggel nem üt vissza még egy fele akkorát sem, és nem bántalmaz fizikailag, mert van annyira lovagias és belátó, és van annyi önuralma, hogy nem él a fizikai erőfölényével.

Jó esetben úgy szocializálódott, hogy a férfi védelmezi a nőket, nem pedig üti-veri őket.

Nyilván mindenkinek más a temperamentuma, az ingerküszöbe és az önuralma, és ettől függően egy pofon még eldurran időnként egyes pároknál hirtelen felindulásból.

Ezért lehet bocsánatot kérni és lehet megbocsátani, meghallgatni egymást és kultúráltan megbeszélni azt, amiből az eredeti vita kiindult, és tanulni a történtekből.

A megcsalás szerintem már más kérdés - most már csak azon lehet gondolkozni, hogy mi a legkisebbik rossz ebben a helyzetben, a kérdezőnek pedig a saját lelkiismerete alapján kell döntenie.

Gondolom, már ő is belátja, hogy a most és itt feltett kérdését, miszerint "mit kéne most tennem, mi lenne a helyes?" érdemes lett volna az adott pillanatban saját magának feltennie, és még időben megtalálnia rá a választ.

Hát igen. Nem volt konstruktív a férj, van ilyen.

Amit mondott azt sem szépen mondta, ilyen is van.

De a nej tovább fokozta a feszültséget.

És nem is akárhogyan.

Talán ennél durvábban már csak akkor lehetett volna, ha átlép rendőrségi kategóriába.

Szóval egyetértek veled. A válaszod többi részével is. Tényleg, újra elolvastam, mindennel.

Annyiban gondolnám tovább, amit írtál, hogy nyilván működött a lelkiismerete a kérdésfeltevés pillanatában is, de nem tudta mi legyen.

Nem is könnyű.

Én mindkét verziót célravezetőnek tartom (bevallani v. hallgatni örökre),

de mindkettőnek van kockázata.

Szokták mondani, hogy ilyet bevallani nem más, mint a lelkifurdalást úgy csökkenteni, hogy annak egy részét a másik nyakába varrni és ezzel tulajdonképpen bántani őt.

De azt is szokták mondani, hogy a titok mérgez.

Szerintem az a legnagyobb gond, hogy egy önmagában jogos kérés ekkora galibát tudott okozni. Szerintem éppen ezért bármelyiket is választja a hölgy, további nehéz helyzet várható. Ha bevallja, akkor mindkettőjüknek nehéz lesz egyből, és szerintem a férj szintén nem lesz konstruktív (hogy finoman fogalmazzak), ha pedig hallgatni próbál, az meg a feleségben fog jó nagy feszültséget okozni, gondolom hosszabb ideig. És majd jön az újabb összezördülés, mert miért ne jönne, hiszen előbb-utóbb jönni szokott, nem csak őnáluk, más pároknál is.

És akkor vajon mi lesz ?

Újabb pofozkodás ?

Vagy fog tudni erőt (tudást?) meríteni ahhoz, hogy másként csinálja ?