Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbántam, hogy szakítottam vagy csak idegesség miatt érzem ezt?
3 évig jártam egy fiúval, akivel jól megvoltunk, voltak kisebb nagyobb veszekedések, de ez természetes. Szakítottam vele, egy hirtelen veszekedés során, és rá pár napra megismertem egy fiút. Nagyon odáig lettem érte, de nem hoztunk nyilvánosságra a kapcsolatunkat az exem miatt. Ő hónapokig könyörgött, hogy fogadjam vissza, mert nagyon szerelmes belém. Nem is foglalkoztam vele, szinte mindennap írt, de már nem volt kedvem beszélni se vele, inkább a barátja szerettem volna lenni. Viszont azt mindig is tudtam, hogy nem akarom, hogy teljesen kilépjen az életemből. Érdekelt, hogy mi történik vele. Egyik nap összevesztünk, és nem beszéltünk egy hétig. Majd újra beszéltünk és mondta, hogy ő megismerkedett valakivel. Belőlem ez sírást váltott ki és nagyon rosszul érintett. Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy végre túllépett rajtam, de most én érzem úgy, hogy nem léptem túl rajta. Most másfél hónapja jár a lánnyal, és pár nappal előtte tudta meg mielőtt összejöttek, hogy nekem is van valakim. Előtte viszont két héttel, még a barátnőmnek mesélte, hogy mennyire szerelmes még belém. Ha barátom feltesz egy közös képet az internetre, ő másnap rendszerint mindig feltölt ő is a barátnőjével. Mintha direkt csinálná, de lehet tévedek. Kicsit össze vagyok zavarodva, sokat eszembe jut az exem egy nagy. Reggel ébredés után rendszerint ő jut egyből az eszembe.
Nem tudom mit csináljak










Szenvedj kis anyám!
Nem direkt csinálja, egyszerűen továbblépett mert te folyton elutasítottad és akkor a ribizli voltál, h úgy vetettél véget egy 3 éves kapcsolatnak, h egy másik srác karjaiba ugrottál. Ezt hívják két szék közül a padlóra esésnek.










Csak azért,mert te is megismertél valakit,akivel nem jött össze,most az exednek összejött mással-ezért akarod csak őt. Murphy törvény.
3 évig jártál egy fiúval- egyértelműen nem vagy még érett egy kapcsolathoz.Majd ha megismersz egy FÉRFIT,akkor minden rendben lesz.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!