Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnék segíteni egy igazán szerelmi csalódott lánykán?
Több éven át volt egy barátja és most vele van bibi. Akarom mondani hogy volt. Nemrég esélyt láttak egymásban hogy újra összejöttek ám a csajból szamár lett azaz a gyereknek a ló kellett. Mással jött össze közben.
Sorozatban sokadjára verték át szegényt annak ellenére, hogy szóltak neki hogy nem lesz túl jó vége egyiknek sem. Kivétel nélkül megcsalták.
Most teljesen maga alatt van. Ittunk együtt, tűrte hogy simogassam, kényeztessem kicsit de egy kevés pia is volt benne. Másnap reggel megbeszéltem vele hogy mi volt ez az este akkor mondta hogy tényleg bír de nem tud most már megbízni senkiben.
Mivel tudnék neki segíteni? Hiába beszélünk vele többen is kicsit flegma, durcás. Bárhová hívnám el nem szeretne jönni, inkább otthon szeretne maradni mert nem szeretné hogy így lássuk.
Mit tegyek vele? Szeretném újra vidámnak látni és hogy újra a régi legyen.
hagyd, az ilyen csak a saját kárán tanul, illetve ezek szerint azon sem. :D
keress egy talpraesett, egészséges hölgyet, de egy naiv lánykát! én is szoptam már be ilyennel, aztán még ő volt az, aki megcsalt engem.
20/f
Régóta szeretnék már vele összejönni újabban. 4-5 éve kavartam vele utoljára kis 14 éves fejjel. Akkor ugyebár csodára nem számíthattam.
Most szép, érett kis csaj lett belőle. Nem vele volt a hiba, inkább abban hogy hirtelen jött neki minden.
na, tök olyan, mint az én esetem :D
nem akarok összetörni benned egy világot: nekem azt mondta, most jól érzi magát egyedül, fullon van a pasikkal. Aztán kimondta, hogy igazából lenne valaki már 3 éve bejön neki, csak örökké utazik, és most kezdtek egymás felé közeledni...
teltek a hónapok, nem jöttek össze. Mert pénteken megismert valakit, és szombaton már járnak is.
csak azért irtam, hogy nehogy pofánvágjon, ha mással látod kézenfogva mondjuk holnap
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!