Hogyan lehet azt feldolgozni, ha rájössz hogy az akit te mindennél jobban szeretsz, hazudik és kihasznál?

Magamat hibáztatom hogy hogyan lehettem ennyire vak? Gyülölöm magam emiatt.

Hogy is fogalmazzak hogy érthetö legyek. Én ezt egy traumaként élem meg. Van amikor reálisan látom a dolgokat, tehát azt hogy kihasznál, és szembe is nézek ezzel. Akkor rámtör a sírás. Utána meg elhessegetem magamtól a gondolatot hogy kihasznál. Mintha nem merném, nem akarnám tudatosítani ezt magamban. Az iránta való szeretetem nem hagyja vhogy hogy reálisan, tudatosan lássam a dolgokat. Én egy öszinte ember vagyok, és voltak már máskor is csalódásaim, de ha az illetö elém állt és a képembe vágta az igazat, azon nyomban tudatosult bennem minden, és hamar túl is tettem magam a dolgokon. Most viszont sunnyogás és hazugság van a másik fél részéröl. Lehet fura, de nekem azzal segítene ha a képembe vágná a valóságot.

Valahogy nem tudom feldolgozni azt, hogy én neki soha nem akartam rosszat, sosem bántottam, sosem használtam ki semmilyen téren sem, és mégis ezt kapom. Azt hittem ez a rossz, érzéketlen emberek jussa. Ezen meg emberileg nem tudom túltenni magam.

Nem csalt meg, hanem kihasznál.