Valóban meg lehet szokni évek alatt a magányosságot?

32 éves vagyok, 7 éve magányos, s úgy érzem, hogy kezdem megszokni ezt az életstílust. Nincsenek íratlan szabályok és kötöttségek, a rengeteg munka, tanulás és hobbiknak való élés elveszi az összes időm, s most már kezdem azt érezni, hogy ebbe be sem tudnék szorítani egy kis időt sem a barátnőzésre. Pedig sokszor érzem azt, hogy nagyon jó lenne egy lelki társ, egy hozzám nagyon közel álló személy, de aztán rájövök, hogy csupán a szexszel és néhány kedves szóval is beérem átmenetileg. (Ezt az igényemet 1-2 hétig tartó futó kalandokkal tudom kielégíteni, beteljesíteni, habár 7-8 év alatt talán 2-3-szor történt ilyen, tehát még így se sűrűn.) Néhány napig el tudom magam körül viselni a nőt, de akármilyen jó, szép, okos, művelt, vonzó, kívánatos, nem tud érdekelni pár nap után. Pedig több olyan nővel is volt már dolgom, akik komolyabban megfogtak, s eltűnődtem rajta, hogy talán velük érdemes lenne belevágni egy komoly kapcsolatba, de mindnek az lesz a vége, hogy nekem tökéletesen jó a független, elkötelezetlen élet.

Más is érez hozzám hasonlóan? Normális lehet az, hogy megszokja valaki a magányt?