Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm három év kapcsolat és egy év együttélés után elhagyott, mert rám fogták, hogy megmérgeztem a kutyáját. Tévedett, most könyörög. Megérdemel egy esélyt?
Ja, akkor oké. Ő a kutyája mérgezésén volt kiakadva, amiről azt hitte te voltál, mert az öccse össze-vissza hazudott róla. Miután kiderült, hogy nem te voltál, megbánta és ezért akar visszajönni. Az ő hibája annyi, hogy hitt az öccsének (ami valahol érthető, mert családtagban általában bízik az ember). Az öccse nem csak téged csapott be, de őt is, ezt is vedd számításba (tehát valahol ő is szenvedő fél).
Persze ha te úgy érzed a csajnak nem tudsz megbocsájtani, akkor nincs mit tenni. De akár így akár úgy az öccsétől mindenképpen meg kell szabadulnod, mert aki erre képes az kb bármire képes nyereségvágyból.
felesleges vissszafogadnod mert józan emberként ebből házasság már nem lesz.
Aki azt írja hogy gondold át, meg fogadd vissza, meg érthető, azoknak fogalma sincs arról mi az a "bizalom".
Nincs olyan hogy megérthető... Kinézte belőled? Igen.
Ez a mondat mindent elárul. Nincs olyan hogy "érthető", ezen semmi nem érthető. Itt már csak papucs ember bocsáltana meg a párjának, akinek szart se jelent az önbecslése.
Sajnálom hogy házasságban gondolkodtál,de ebből már kapcsolat se lesz, nem hogy házasság...
A kapcsolat alapja a "bizalom", és azzal hogy valaki megvádol téged olyannal, ami ilyen súlyos, és nem is a vád, hanem az hogy kinézi belőled, teljesen tükrözi, hogynem bízik benned.
Ő egy életre eljátszotta magát - legalábbis ha én lennék a helyedben.
# 34/45
nem. de ugye nem egy százéves mondással akarod leplezni a butaságod....
Spricc. Hagyjál már. Ennyire beszűkült a látásköröd, és nyomorult az életed,hogy egy idegennek próbálsz bizonyítani? Sok értelmeset nem írtál eddig, én legalább ismerek egy száz éves mondást...
Ha ennyire dumálni akarsz velem írjál privátot,(válaszra ne számíts)de ne a kérdést offold szét...
Inkább menjél ki a levegőre, és csajozz,vagy pasizz, vagy mindkettő...
Én is megyek bandázni egyet a kutyásokkal...úgyhogy jó szórakozást.
Kérdező. Szíved joga eldönteni, hogy mit szeretnél a jövőben. Az is lehet,hogy ez az érzés,amit érzel csak pillanatnyi, és a végén mégis megbocsátasz.
Így végig olvasva a többi részletet, valószínű,hogy ugyan így döntenék a helyedben, ahogy most kijelentetted.
Bizalom nélkül tényleg cseszheted a kapcsolatot,ezek után már úgyse lenne olyan, mint régen, tuti,hogy sokszor arra figyelnél,hogy milyen hülyeség miatt dob ki megint.
Sajnálom,hogy ez történt veled,de kitudja,lehet,hogy ezután ismered meg az igazi nagy Ő-t.
Kitartást a rosszban, és legyél minél hamarabb túl a nehezén.
1 kérdés van :hagyta , higy védd magad,stb... , vagy nem?
Ha csak úgy elhagyott akkor ne kezd újra
47/48
végülis tényleg nekem szűkült be a látóterem... nem az én életem forog a kutyuli körül. mit kellene bizonyítani? elvakult vagy mindennel csak a kutyuli s lényeg? azért mindennek van határa. még az állathoz való "szeretetnek" is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!