Mit csináljak, hogy ne veszekedjünk? Már teljesen eltávolodunk egymástól.

5 éve vagyok együtt a barátommal, mindketten huszonévesek vagyunk. A helyzet az hogy a szüleim elutaztak 3 hétre külföldre munka miatt és mi most itt vagyunk hogy vigyázzunk az értelmi fogyatékos tesómra. De már annyit veszekszünk, hogy az nem igaz. Konkrétan napi szinten.

Ő egyébként nem az a fajta pasi aki anyuci nélkül magatehetetlen, alap szinten tud főzni, mosni, takarítani (még ha nem is olyan alaposan), de vannak olyan rigolyái hogy már elmehetne házisárkánynak helyettem.

Eleinte tök lelkesek voltunk, segített nekem a ház körül kérés nélkül, kivitte magától a szemetet vagy elmosott pár tányért, én meg mindig mondtam neki hogy ő micsoda király, úriember, hogy segít (gondoltam ezzel fenntartom a lelkesedést). Most meg már ha ilyet mondok akkor visszaszól hogy "hát igen, nem úgy mint te aki semmire se képes".

Hétvégén is mondom hogy takarítsuk ki a házat, én felmostam az egész házat, kipucoltam a 2 wc-t amit ő összehugyozott, elmosogattam utána, letöröltem a port, meg egyéb apróbb dolgok mint a virágöntözés pl, ő meg annyit csinált, hogy kiporszívózott, de azt se túl alaposan mert fel kellett nyalnom felmosáskor amit otthagyott. És akkor szerinte én nem csináltam semmit, mert nincs még kaja. Csak neki 10 perc volt ebből a munkája, nekem meg 2 óra, addig ő meg ráérősen sorozatot nézett.

Én mindig úgy főzök, hogy abból mindenki eszik, ő viszont nem. Ma is elmentünk bevásárolni, mondom neki hogy kéne venni virslit, mert elfogyott és a tesóm azt nagyon szereti, azt szoktam adni neki reggelire. Erre ő közli hogy ő csak a piacra megy el húst venni, nem járkál ő máshova. Mondom jó, engedek. Vettünk 3 kg csirkehúst anyáék pénzéből, amit ő megfőzött MAGÁNAK hogy azt ő eszi meg azt viszi a munkába. Nem azért mondom mert nem sajnálom tőle, csak mondjuk azért jó lenne ha beleadna a kajapénzbe, ha már azt úgyis magának veszi gyakorlatilag. De hát én örüljek hogy egyáltalán itt van velünk, hogy gondolom hogy még kajára is költsön? Mondom jó, ismét engedek.

Mondom megcsinálom a húst, NE!!!, NEM, MAJD Ő, ő akarja. Rendben, akkor segítettem neki megcsináltam a köretet, ő bepácolta a húst, adott hozzá olajat és betette a sütőbe és készen volt a kaja, szóval olyan őrült nagy munka nem volt vele szerintem. Aztán mondja hogy nézzem már meg a húst, jó lett-e. Felvágok egyet, megkóstolom, kérdezem tőle hogy "szerinted nem nyers ez még egy picit"? Erre meg elkezdett kiabálni hogy mit kell folyton leszólnom (sose szoktam leszólni, maximum csak jó szándékból mondok neki pár konyhai praktikát), örüljek hogy egyáltalán megfőzött magának, bezzeg én, én a nők szégyene vagyok mert nem csinálok semmit és milyen égő hogy ő főz helyettem.

Szintén ma történt, hogy panaszkodott nekem hogy olyan büdösek a ruhái hogy majd elhányja magát tőle, mert anya összemosta a ruháit tesóm ruháival meg a törülközőkkel (tesóm nagyon izzadós) és hogy ha mosok akkor külön mossam már ki ezeket meg tegyek bele több öblítőt. Gondoltam magamban hogy anyáék biztos fognak "örülni" hogy 5x mosok egy héten, de mondom nem akarok veszekedni, így mondom oké. Még 3x ezt elmondta, 3x válaszoltam, oké, jól van. Erre visszaszól, hogy "de nem oké meg jól van, hanem igenis, külön lesz mosva"! Mondom neki felfogtam az első alkalomból is. Erre meg felkapja a vizet, hogy "akkor majd kimosok én, ha te ilyen semmirekellő vagy".

Már nem tudom mit csináljak vele. Szerintem a munkája miatt is tiszta stresszes, de nem értem miért rajtam kell levezetnie. Már a lélegzetvételembe is beleköt. Szexelni sem szexelünk, mert én az ilyen viták után mindent kívánok csak a szexet nem. Ez is baj, "már biztos nem szeretsz". De ha ezt szóvá tenném abból megint csak veszekedés lenne.

Mit tehetnék hogy helyreálljon a béke?