Szakítottam a barátommal, és szerinte ezt nem így kellett volna. Szerintetek?

Én így szakítottam: átmentem hozzá, beszélgettünk, majd úgy irányítottam a beszélgetést, hogy a kapcsolatunkra terelődjön a szó. Ekkor megjegyeztem, hogy egy ideje már döcögősnek érzem. Elszomorít, hogy amiken próbáltunk váltóztatni, azokon nem sikerült jelentősen (pl ha egy hét után megyek hozzá akkor ne mászkáljanak már a házban a kagylóból kiszökött előző heti mosatlanok, pedig rá érne mosogatni, mert könnyű munkát végez, 5re otthon van. Ha nála vagyok muszáj elmosnom, mert különben nincs miről együnk. Ha nem megyek, akkor a szennyes tányérról eszik. Vagy azon hogy én nem hívom fel folyton a figyelmét, hogy kapcsolja le a villanyt, kapcsolja ki a tv-t ha elmegy otthonról fél napra. Az ő házában azt csinál amit akar... stb stb stb.)

Van még más egyéb tüske-gerenda dolog, de azok elvésznek.

Ő is kissé elhanyagolt engem, én is őt, és akkor felvettem, hogy szerintem jobb lenne véget vetni a kapcsolatnak, mert csak eléldegélünk egymás mellett, egyre jobban idegestijük egymást, mert amit ő természetesnek vesz az engem zavar, és fordítva. Akkor azt mondta, hogy ezt meg kell emésztenie. Másnap megint beszéltünk, és rábólintott.

Pár óra múlva rám írt, hogy szerinte ezt nem így kellett volna, hogy eldobom mint egy koszos zsepit. Meg kellett volna adnom a lehetőséget, hogy eltöltsünk együtt még egy szép napot, és éjszakát...mert ő még szeret engem.

De kérdem én, ha már elhidegültem tőle, akkor tényleg így át kellett volna vernem? Tényleg a szemébe kellett volna hazudnom, el kellett volna játszanom, hogy úgy szeretem, majd meghalok érte?

8 hónapos kapcsolat. Nyilván más problémák is voltak, de a mosogatás és a villany volt az örökös téma, azért ezeket hoztam fel.