Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek ez már nem túl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez már nem túl sok, hogy ennyi mindent elmond a barátom a szüleinek rólam/rólunk?

Figyelt kérdés

Tudták azt ,hogy ilyen-olyan versenyen voltam, ez még oké, de múltkor mikor ott voltam a mamája(!) tudott egy francos kis dolgozatomról, és azt kérdezte,hogy hogy ment?

Vagy a kiskutyám ráugrott az mp4-esre,összekarcolta kicsit és erről is tudtak a szülei. Ő mondta nekem,hogy 'anyáék szerint kint kellene tartanod'.

Mi ez már? Erről minek kell tudniuk?

Vagy másik dolog, mikor nemrég anyával moziba mentünk, és utána találkozott a barátom szüleivel egyből tudták,és kérdezték hogy na milyen volt a moziba stb. A másik meg,egyik veszekedésünkkor is elmondta az anyjának,még az okokat is,hogy miért vesztünk össze.

S még volt pár ilyen apróság én meg csak csodálkoztam,hogy miért mond el ennyi mindent rólunk? Legalábbis én úgy gondolom,hogy nem azért vagyok vele kapcsolatban és nem azért mondok el neki mindent,hogy más is megtudja azokat.

Vagy túl felfújom? Ti elmondtok ilyeneket a szülőknek?

Ő pedig 18...én 17L


2014. febr. 27. 06:21
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Jó dolog, ha kommunikál a szüleivel, de könyörgöm miért olyan nehéz ezt megemlíteni neki is ??:-)
2014. febr. 27. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
40%

Ez nem normális...

Én nem tennék ilyet :)

És nem azért mert nem szeretem a szülőket, de a Párkapcsolatba Ti vagytok benne, nem pedig a szülők

2014. febr. 27. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
87%
Szia, szerintem ebben nincs semmi. Most miert baj az hogy elmond dolgokat a mamajanak? Szerintem ez csak akkor gaz ha azt fogja tenni, amit szeretnenek. Illetve ha majd azt mondja a mamaja, hogy hallom a multkor nem voltal eleg nedves! Probaltatok elotte pettingelni? Rendesen kielegited a fiam? Na az gaz lesz. De az hogy karcos az mp3-ad... Csak jo a kapcsolata a szuleivel. Ennyi. Szerintem ebben semmi rossz nincs. Mit mondjon ha hazamegy? Nem volt semmi? Titoktartast varsz tole? Szerintem orulnod kellene hogy mindig Te jarsz az eszeben es szeret rolad beszelni. Ennyi.
2014. febr. 27. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
78%
Örülj, hogy a szexuális életeteket nem dumálja ki. HA megtörténik akkor el kell beszélgess vele. Sőt már most is kinéz egy beszélgetés a pasiddal. HA ez téged zavar, tudjon róla.
2014. febr. 27. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Annyi eszem nekem is van,hogy először neki mondom ezeket. Tudja,hogy zavar, sokszor mondtam már,meg kérdeztem,hogy azt nem akarja elmondani nekik, reggel hánykor ettem meg az első falatot?

De nem igazán törődött vele. Ezért kérdeztem meg itt,hogy normális-e ez és ne vegyem fel.

De pl én rossz néven veszem hogy mindent kibeszél nekik, főleg ha negatív dolog, akkor mintha szégyenkeznék is kicsit...

2014. febr. 27. 15:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!