Folyamatosan a szakításon agyalok mostanában, de még mindig szeretem a barátomat. Szerintetek én reagálom túl a szituációt, vagy van okom aggodalomra? Bővebben lent.

Másfél éve járok a barátommal, a fellegekben jártam végig.

Fél éve balesete volt (majdnem lebénult) és azóta nincsenek rendben a dolgok.

Én végig mellette voltam/vagyok, a felépülés alatt is és most is, de a barátai szerint is megváltozott. Egy édes, rendes, imádnivaló srác egyébként, problémás családdal, háttérrel, de nagy szerelemnek indult az egész. Tudom, hogy imád, nem csalna meg, én sem őt, de már nem a régi.

Valószínűleg az, hogy fél évet otthon ült, nem segített rajta, nem is tudott dolgozni (amit amúgy is utál ás semmit nem keres, a maradékot pedig Anyukája kiköveteli) egy kicsit el is hízott és most abszolút értéktelennek érzi magát. De persze nem beszél róla, ha faggatom csak rosszabb. Már alig szexelünk, mert undorodik magától állítása szerint. Kérdeztem, hogy engem nem szeret , az-e a baj, de mondta, hogy ne is gondoljak ilyet, én vagyok a legfontosabb az életében. Most legalább elkezdett edzeni, de szex nuku. Mondjuk az sem segít, hogy az anyja hallgatózik kb. Tudom, erre jön az, hogy miért nem költözünk el? Mert egyszer menne, egyszer nem. Ez a vitáink 70 %-nak az okozója, a költözés. Egyszerűen nem akar menni, csak néha tör rá. Arra hivatkozik, hogy keveset keres, (én jobban) és így nem jó. Persze új meló után nem hajlandó nézni. Imádom tényleg, de hogy valamit is kezdjen az életével, az ki van zárva.

Abszolút nem tudok semmi rosszat felhozni ellene, mert tudom, hogy szeret, stb... de valahogy ez kezd kicsit kiábrándító lenni. Unom az állandó marakodást.

Sokszor agyalok, hogy abba kéne hagyni.. de ebbe jelenleg beleszakadna a szívem. Annyira imádom, de nem vagyok boldog jelenleg, és ez tény. Nem tudom mit tegyek.

A szingli barátnőim szerint hagyjam már békén, túlzásba viszem az egészet és én sürgetek mindent, akiknek kapcsolata van, azt mondják ez így annyira nem oké.

Anyuék nagyon szeretik, de látják, hogy baj van és ha szóba hozzák a dolgot, elsírom magam.

Higgyétek el, nekem nem kell se diplomás, se gazdag, stb. férfi, nekem Ő kell, de nem érzem, hogy van erőm tovább csinálni, ha őt ennyire nem érdekli a kapcsolatunk. Nem képes összeszedni magát... nem kérek sokat, csak hogy lássam rajta az akarást. De most egyelőre semmi. Nem tudom meddig érdemes ezt folytatni, komolyan.

Itt vagyunk 25 évesen és nulla opció a jövőre nézve. Én hajtok, ő elvan a világban és sajnáltatja magát.

Remélem ha visszamegy dolgozni, kicsit helyrejön az agya, de már nem reménykedek :(

Szeretnék vele több közös programot és itt nem luxusnyaralásra gondolok - bár szeretnék utazgatni, mindig ez volt a vágyam, őt ez nem mozgatja - hanem pl. mozi, vacsi, stb.. de mindig a pénzre hivatkozik.

Most ez mindig így lesz?

25 L