Ez már mindig így lesz? Sose múlik el igazán?

Több, mint egy éve boldog párkapcsolatban élek, imádom a barátom, tökéletes a kapcsolatunk.

De ma éppen facebookon irtást rendeztem a régebbi üzeneteim között, és én marha, elolvastam párat, amit az első szerelmemmel váltottunk... 2 éve már, hogy szakítottunk, túl vagyok rajta, de most, hogy elolvastam, miket írt búcsúzóul (ő szakított velem, persze személyesen, de utána még volt olyan aranyos, hogy szóba állt velem), hát valahogy nekiállt hiányozni... Sose fog ez az érzés elmúlni? Az első szerelemnek mindig nyoma marad?

Ilyenkor, szégyen, nem szégyen, de kicsit elbizonytalanodom, hogy ha odajönne hozzám, hogy tévedett, mégis én kellek neki, akkor nem tudom, hogy ellent tudnék-e állni neki. Más helyzetekben természetesen nem így gondolom, csak ezekben a ritka pillanatokban, mint a mostani is. Ez normális? Elmúlik valaha ez a dolog?

Nem kérek ringyózásból meg társaiból, mert őszintén szeretem a barátom, és őszintén szerettem az első szerelmem is, és tényleg úgy gondolom, hogy túl vagyok rajta, csak ne lennének ezek az idiótaságok, mint pl elolvasom az üzeneteit (bár ha pl képen látom, vagy az új nőjével vagy valami, akkor semmi, teljesen semleges érzés...).

Előre is köszönöm a kultúrált és megértő válaszokat!

21/l