Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyenkor mit tegyen egy nő? ( bővebben lent)
Igyekszem rövidre fogni: 20 éves vagyok, a srác 22. Egy hónapja találkoztunk egy házibuliban, átbeszélgettük az estét. Akkor szakított a barátnőjével, akivel 5 évig volt együtt, amiből az utolsó 1,5-2 év már nem működött ( se szex nem volt már köztük és inkább csak elvoltak egymás mellett.)
65 kilométerre lakunk egymástól, így eddig csak kétszer találkoztunk. Mind a két alkalom a buli utáni héten volt, először mozi,randi, majd rá két napra elhívott magához ott bemutatott a szüleinek meg az öccsének is. Szex volt aznap. Még a randin mondta, hogy nem akar most kapcsolatot....viszont ennek ellenére minden nap hív, vagy ír üzenetet facebookon,van hogy órákon át csetelünk, nevetünk, viccelődünk vagy filózunk valamin. A szakmánk is ugyanaz erről is tudunk beszélgetni. Most már lassan egy hónapja nem találkoztunk pedig mondtam, hogy én is fel tudok hozzá utazni, beülök az autómba és egy óra alatt ott vagyok. Vasárnap felvetette hogy találkozhatnánk másnap, mondtam hogy örülnék neki, de aztán mégsem tudtunk (az én munkám miatt). Azóta megint semmi, igaz ír meg hív mindig.Én is szoktam neki írni, úgyhogy nem egyoldalú, hogy csak ő keres. Nekem nagyon úgy tűnik hogy kedvel, hiszen nem tartaná így már egy hónapja a kapcsolatot ha nem. Viszont fél még elköteleződni, maga se tudja talán mit akar. Főképp pasik véleménye érdekel, hogy mit kéne ilyenkor tennem? A nyomulás tudom,hogy nem helyes út. Kezdek beleszeretni és már épp eleget koppantam, nem hiányzik még egy.
#1 vagyok, #6 nagyon jól megfogalmazta, amit én kihagytam.
Ne szívasd meg magad még jobban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!