Se veled se nélküled. Nem akarok eldobni másfél évet?!

Barátom van másfél éve. A kapcsolat elején semmi udvarlás, csak fejest ugrottunk :) Az első komoly kapcsolata vagyok, a srác maga a tökély, megértő, kedves, türelmes... És szeret engem. Nemrég beszélgettünk, hogy szerinte magasabb szintre léptünk, mert mi már nem szerelemből szeretjük egymást, hanem szeretjük egymást, és ez sokkal nagyobb kötődés, mint a szerelem. Ezzel teljesen egyet is értek, mert szeretem őt, vágyom rá, hiányzik, akarom, kívánom, élvezem minden percét amit vele tölthetek el.

Mindez körülbelül egy hónapja megváltozott.

Megismerkedtem egy fiúval. Először csak beszélgettünk, és elkezdtem vonzódni hozzá, és ő nem tudja hogy van barátom. Udvarol, kedveskedik, bókol... Találkoztunk, és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem, mire kérdezte, hogy mi a baj? mondtam hogy ezt most ne, még korai... Ennyiben maradtunk, beszélgettünk tovább :)

Nem tudom mi zajlik most le bennem... Ez talán csak egy hullámvölgy, hogy vacillálok, hogy talán nem szeretem? Ő szeret engem... Mindennél jobban, és ezt látom is rajta. Talán olyan szinten szeretem, hogy sosem akarnék neki rosszat. Nem akarom hogy szomorú legyen, hogy sírjon. Hogy eltemesse mindazt amin keresztül mentünk... Rengeteg mindent köszönhetek neki... Még most is küszködök a sírással ahogy ezeket a sorokat írom. Csak vele tudom elképzelni az életem, csak neki tudnék az oltárnál igent mondani, csak az Ő kezét fognám a kórházban... Csak Vele öregednék meg :)

Mi van most velem? Mi történik? Már nem szeretem úgy mint az elején? Mit tegyek, mondjam el neki? Beszéljük meg? Mit lehet tenni hogy felszítsuk a tüzet?

L