Kifejlett személyiség és infantilizmus. Miért olyan ritkák az ilyen nők? /Vigyázat, hosszú (értelmetlen? ) szöveg! /

Először is tisztáznám, hogy mit értek kifejlett személyiség alatt. Nyilvánvalóan azoknak van kifejlett személyisége, akiknek már van valamiféle élettapasztalata, van egy (saját) világképe, mindenről véleménye, és még intelligens is. Ezek az alapjai, aztán erre kerül még rá sok személyes és társadalmi faktor, az egyén személyes preferenciái, etc.(abba nem mennék most bele, hogy szerintem mi van az unintelligens emberekkel - legyen elég annyi, hogy szerintem egy nem intelligens embernek az én mércém szerint nem lehet sosem teljes, kifejlett személyisége, ami a külvilág felé kimutatható).

Az infantilis személy véleményem szerint a még nem "kész személyiség". Aki valamilyen szempontból még nem biztos magában, még nem tudja, hogy igazából hova való, mit kezd magával, hol a helye, mit szeret, milyen emberekkel akarja körbevenni magát, etc.

És itt kezdődik valójában a kérdésem és a problémaköröm.

A problémám igazából nem is ezzel a két "kategóriával van", hanem az ezekhez kapcsolható korosztályokkal. A kifejlett személyiségek általában már felnőtt, 30-40 év körüli emberek - esetemben ezek közül az emberek közül jelenleg a nők az "érdekesebbek". Tehát a tág környezetemben élő nőknek általában ekkorra alakul ki egy stabil, már nem változó személyisége - ami számomra nagyon is vonzó (sőt, igazából az emberek döntő többsége a kifejlett személyiségeket preferálja kortól függetlenül, mert velük "könnyebb", nem kell magadat ismerned hogy rájöjj, hogy szereted-e. Egy kifejlett személyiséget lehet szeretni, meg nem szeretni. Egy infantilis sokkal bonyolultabb és problematikusabb, sokkal több türelmet igényel, tehát mondhatjuk, egy "nem biztosan megtérülő befektetés").

Nos valójában ezzel sincs semmilyen probléma, ha én magam nem 18 lennék, hanem szintén 40... de a korombeliek közt nincsenek "kifejlett személyiségek", döntő többségükben nincs meg az a tipikus "plusz", ami egy kifejlett, stabil, rutinos személyiségben megvan. Mindig is idősebb barátnőim voltak (ezidáig kettő; 9 és 6 év korkülönbséggel) - persze ezzel közel sem szeretném azt mondani, hogy én 18 évesen kifejlett személyiség vagyok, bár mégis úgy érzem fejlettebb személyiség vagyok, mint a legtöbb korombeli.

Néhány napja beszélgettem egy "hivatásos" nővel - nem abban az ügyben, mint ami először eszetekbe juthat. :) 40 körülinek tűnt, nyilvánvalóan sokféle és sok "minőségű" élettapasztalat állt már a háta mögött (talán azért is, mert nem a "társadalmi piramis tetejéről jött"), és ez meg is látszott rajta. Az írásán, mert csak írásban beszélgettünk -művészettörténetről, és bár 8 évig jártam művészetis általános iskolába, messze lepipálta a tudásomat. Persze ilyen lehet tizenévesek közt is (sőt, biztos is hogy van, mert annyira azért nem vagyok otthon a témában), de engem az fogott meg leginkább, ahogy ezt "előadta". Nőiesen és légiesen, nem egót vérig sértve (mint ahogy a mai ember szokta, ha rájön, hogy valamiben egy hajszállal jobb/több a másiknál), hanem úgy, hogy tényleg szívből meg lehessen köszönni neki a felhomályosítást.

A másik dolog pedig ez, ez a furcsa, alig néhány nőben meglévő légies, "nagyképű de vonzó", határozott és csipkelődő nőiesség, amit eddig úgy vettem észre, csak kifejlett személyiségű nőkben van meg. Kifejlett személyiségek pedig nincsenek a (szűk) korosztályomban. Arról van szó, hogy a kis magassarkúban csetlő-botló, halmozottan fiúbarátokkal ellátott, Marilyn Mansonig kikent-kifent, infantilis, cél nélküli kislányok egyáltalán - egyáltalán! - nem vonzanak, ellenben a jóval idősebb nők személyisége, kisugárzása, hozzáállása, (de nem teste!) pedig igen, és a fiatalos test-öreg lélek kombinációt (csak hogy igazán jungi magasságokba törjek :)) nem találom sehol.

Vagy talán rossz helyen keresek?