Túl lehet ezen jutni?

Talán fel kéne keresned valaki hozzáértőt.

Jobbat nem tudok, remélem minden rendbe jön!

Kedves kérdező!

A szakember, akit megkerestél, pszichiáter. :) Ők sajnos az ilyen helyzetekre nincsenek felkészülve, az eszköztáruk gyakran elavult, az időbeli kapacitásuk a kezelésre kevés. Neked pszichológusra van szükséged, vagy valamilyen strukturált, tematikus önismeretre. Javaslom, hogy keress a neten konkrétan gyászmunkával foglalkozó pszichológust! (Dr. Bagdy Emőke és Nyitrai Erika nagyon jók ilyesmiben, de más, kevésbé neves szakembereket is találhatsz.)

Ameddig nem találsz, addig ajánlom a figyelmedbe a mindfulness meditációt. Ez a keleti tanok, a neurológia és a kognitív pszichológia házasságából létrejött terápiás módszer. A "Kiút a boldogtalanságból" című könyv a teljes nyolc hetes programot leírja, szakértő felügyelete nélkül, egyedül is képes vagy végigcsinálni. Kellemes útja az önfelfedezésnek, és azon felül, hogy relaxál, segít megbarátkozni a félelemmel, fájdalommal, ami benned él.

A fő probléma egyébként az, hogy megakadtál a gyászfolyamatban. Valószínűleg nem vagy még felkészülve rá, hogy szembe nézz azzal a fájdalommal, ami benned van, és próbálod enyhíteni, távol tartani magadtól. Amint képes leszel találkozni és leülni ezzel a fájdalommal, amint az ellenállás megszűnik, elkezdesz gyógyulni.

Nem fogok hazudni: nehéz út áll előtted, de nagyon izgalmas és tanulságos. Ha elkezded, nagyjából egy év alatt túl leszel rajta.

Nem kell félned, soha nem fogod őt elfelejteni, de el tudod őt engedni: és így egyszerre leszel szabad, képes újra az életre, növekedésre, szeretetre; és egyszerre leszel képes tiszteletben és szeretetben tartani az ő emlékét.

26 éves pszichológushallgató vagyok, kilenc hónapos kórházi tapasztalattal a hátam mögött, amiben többek között gyászmunkával is segédkeztem. :)

Szia kérdező!

Hibáztatod magad a halála miatt biztosan, de ezt valószínűleg már mindegyik pszichomókus megállapította.

Szerintem tényleg nem fogsz rajta túl jutni. Én sem tudnék. De szerintem meg kell tanulnod ezzel együtt élni. Legszívesebben megsemmisítenéd azt a valóságot amiben találkoztál vele akár tudatosan akár drogokkal ami szerintem érthető. Csak az a baj hogy az a valóság a te nyomorult életed! Ha hagyod magad eldeformálódni (már írtad hogy agresszív is vagy), ezzel nem teszel jót annak a fiú emlékének akit az a lány szeretett és aki te voltál.

Szerintem az itt a legnagyobb baj hogy elfelejtetted milyen is vagy valójában. Rakd ki valahogy ezt a képet az apró mozaik darabokból amit idővel csak szilánkosabbra törtél, mert ezzel tisztelnéd meg annak a lánynak az emlékét. Ismeretlenül is kérlek: te élj, és ne hazugságokban!