Ha éreztétek, hogy már nem működik tovább a kapcsolat, de szerettétek a párotokat hogy szakítottatok?

az egyik oldalon ott van az az erzes, hogy mar nem mukodik, valami nincs rendben es hiaba beszeljuk meg, nem tudunk tenni semmit, nem valtozik semmi.

a masik oldalon pedig ott van az, hogy szeretem, nagyon sok dolgot megtesz ertem, es en is megteszek erte eleg sok mindent, es a kapcsolat alapvetoen meg jonak is mondhato.

szerintem ez az egyik legnehezebb dontes az eletben. kockara tenni azt, amit addig felepitettel, meglepni a bizonytalant, amiben ott a lehetoseg is de a "mi van ha megse jol dontok?" kerdes is.

ha valaki tud erre egy jo receptet, ne habozzon megosztani velunk :)

szerintem ez nem ennyire egyszeru.

ha "mar nem tesz boldogga, akkor nem szereted", szamomra azt sugallja, hogy a konnyebb utat valasztom es hagyom a p**ba az egeszet, meg se probalom megjavitani.

mi van akkor, ha a kapcsolat jo is, meg rossz is? vannak jo reszei es neha de nem mindig rossz reszei?

tobbsegeben van a jo, de megis ugy erzed, hogy nem minden stimmel. megeri otthagyni a fenebe az egeszet, vagy ha teszunk erte, akkor esetleg megjavul? tehat ott van benne a lehetoseg a jora es a rosszra is.

de vajon hol az a hatar, ahol meg megeri probalkozni? vajon mikor jon el az a pont, amikor tenyleg nincs tovabb es szakitani kell?

na ezt nehez eldonteni szerintem.

Én egy több éves kapcsolatból mások szerint érthetetlen okból léptem ki. Már együtt is éltünk, szerettük egymást, tényleg.

De annyira monoton volt az egész, az utolsó két évből így utólag már semmire nem is emlékszem, komolyan semmire, se jó, se rossz... kiesett az egész, mert nem csináltunk semmit. Az egy dolog, hogy otthon együtt voltunk, de soha nem mentünk sehova, pedig ezerszer elmondtam neki, hogy ez nekem mennyire fontos. Nem kell nagy dolog, és lehet bármi, beiratkozhatunk valahova, járhatnánk sportolni, vagy esténként sétálni, csak a környéken, vagy elutazhatnánk közeli városba, vagy csak itt Pesten is tehetnénk úgy, mintha turisták lennénk... vagy bármilyen program volt, azokat is mindig bedobtam, hátha, de vagy alapból elutasította, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Nekem ez volt az a pont, hogy tudtam, hogy ebben a börtönben nem maradhatok tovább, mert csak szenvedés volt már, le kellett érte mondanom a saját igényeimről, és nem hiszem, hogy megerőltető lett volna, ha legalább csak néha csinálunk valamit. (Ha meg mással mentem volna, akkor féltékeny...).

Szóval igenis vannak helyzetek, amikor az ember szereti a másikat, de mégse képes már vele maradni.

Neked is azt mondom, hogy próbáljátok megoldani a dolgot, magyarázd el neki, hogy mi az ami miatt nem működik szerinted és min kéne változtatnotok, és ha az skerül, akkor jó lesz a dolog. (HA tényleg szereted.)

Ha pedig nem szereted már igazán, és alapvetően a személyével van bajod, nem vágysz a társaságára, érintéseire, stb, akkor nem kell ez a kerülő kör, csak lépj ki belőle minél előbb, mert már halott ügy.

Az meg, hogy hogyan szakít az ember... nem lehet jól, nem lehet jó időpontban, ezt jegyezd meg, szóval döntsd el, hogy megteszed, és lépd meg a dolgot. Olyan szakítás sincs, ami nem fáj... főleg nem ennyi idő után.

(Mellesleg, ha valakit érdekel az én sztorim vége, azóta megtaláltam azt a srácot, akivel minden téren egyeznek az igényeink, és nagyon szeretjük egymást :)) úgyhogy én egy percig se bánom, hogy nem hallgattam anno a lebeszélésekre, hanem végig vittem az elhatározást, hogy ennek véget vetek... pedig nem volt ám könnyű kör, elhiheted..de ha érzi az ember, hogy nem megy, akkor nem megy, hiába látják mások kívülről azt, hogy ez az álomkapcsolat, és ennél úgyse lesz jobb...)

Mikor megtudtam hogy megcsalt, vettem egy nagy levegőt, és kimondtam, hogy akkor köztünk vége mindennek. Erre megütött. Összeszedtem magam és visszaütöttem. Aztán végleg szakítottam. Ilyen körülmények között nem volt nehéz döntés szakítani.

Nem voltam szerelmes, de szerettem őt, és így ez nekem sok volt 10 hónap után. 2 év kellett, hogy megemésszem.

A lehető legjobb döntés volt, hogy nem fogadtam vissza. Ez a szakítás 7 éve történt. 3,5 éve boldogan élek a férjemmel, akivel 2 éve vagyunk házasok.

27/N

Velem is ez volt sajnos. Imádtam a barátomat, nagyon szerettem őt, vele igazán boldog voltam, de így 2 év után egyszerűen össze omlott minden. Egy ürességet éreztem már és nem rajongtam úgy a barátomért. A barátomnak is sok lett a munkája mert új munkahelye lett és időnk sem volt egymásra. Hétvégén a barátom inkább pihent otthon de szívesen eljött velem erre arra de már nem volt olyan romantikus mint régen, nem karolt át úgy, már nem is érdekelte igazán semmi, nem is volt úgy lelkes, egyszerűen unalmassá vált a kapcsolat.

Amikor legutóbb együtt voltunk és szexeltünk már akkor éreztem hogy ez így nem mehet tovább, a párom is már gyorsan letudta a dolgot nem is élveztem úgy igazán, a barátom is egyből oldalra feküdt és elaludt már az sem volt hogy átkarol akár álmában vagy akár úgy alszik el, így amikor eldöntöttem hogy szakítanom kell vele, akkor elhívtam hozzám hogy beszélgessünk dolgokról. És egyszerűen az elsőnél úgy elbőgtem magam hogy a párom nem győzött vigasztalni pedig nem is mondtam ki mit akarok. Akkor nagyon jó volt vele végre újra éreztem azt amit régen és akkor furdalt is a lelki ismeretem hogy én marha majdnem kidobtam. De nem bírtam már, már annyira nem voltam szerelmes de imádtam őt és még most is. Másnap kerek peres kimondtam hogy szakítanunk kell mert már kínzásnak érzem ezt. A barátom akkor nagyon magába zuhant teljesen összetört lehetett látni rajta hogy nagyon szomorú lett. Egy gyors ölelést kaptam tőle picit elpityeredett mert láttam a szemén hogy könnyes de szó nélkül kiment az ajtón és elment. Akkor napokig sírtam szinte, semmi életkedvem nem volt. És most így 1,5 hónap után amikor látom hogy közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe már könnybe lábad a szemem hogy mégis szeretem a páromat és vele akarok lenni. De sokáig nem tudtam elérni, anyukájával beszéltem a múltkor ő mesélte el hogy nagyon sikerült megbántanom azóta depressziós lett, a barátait is elhanyagolja, a munkahelyén is sorban érkeztek neki a lecseszések semmi életkedve nem volt, és csak duzzog, idegeskedik, meg mérgébe kondizik ész nélkül ami nem árt neki de a túlterhelés miatt kezdd beteg lenni amiért nagyon sokan aggódnak.

Túlhajtja magát valamiért szerintem a magára vette hogy azért hagyom el mert találtam jobbat nála pedig nem így van és hogy ő kövér és azért dobom pedig nem így van egyáltalán nem azért szakítottam vele de egyszerűen nem hajlandó látni engem és beszélni velem.

Szóval még mindig nehéz de mondta az egyik haverja hogy barátkozzak meg azzal hogy túl tegyem magam mert teljesen tönkretettem a srácot és most kezd valahogy felépülni lelkileg.

utolso: dehogy tetted te tonkre a sracot. o a buta, hogy ennyire magaba zuhan. igaz, konnyu mondani, de nem a depresszio a megoldas, hanen a tovabblepes.

neked meg csak annyit mondanek, hogy nyugi, ne gondold, hogy csak a te hibad az egesz, mert nem igy van.