Szerintetek van értelme várnom rá?

Pár napja szakított velem a barátnőm. Aznap egész délelőtt illetve délután ugyanolyan jól elvoltunk, mint mindig, aztán kezdett egyre jobban megváltozni. Azt mondta, hogy jobb lenne ha egy kicsit szünetelnénk, mert gondjai vannak az életben. El is mondta, hogy mik a gondok, de ezek ellen tudnánk tenni. Azt is mondta, hogy attól fél, megcsalom valaki mással, pedig tudja jól rólam, hogy nem vagyok az a nagy nőcsábász pasi, de hiába mondtam neki bármit is, mintha a falnak beszéltem volna. Aztán később olyan volt, mintha bekapcsolt volna. Elkezdett velem bunkózni, azt mondta, hogy önző vagyok, aztán utána már nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Végül szakított velem, összepakolta a cuccait, majd elment dolgozni. El akartam kísérni a buszra, de először azt mondta, hogy "Minek akarom én elkísérni". Később már megengedte, hogy egy darabon elkísérjem. Aztán miközben kísértem, elmondtam neki, hogy mit érzek iránta, aztán hirtelen azt mondta "Fejezzem be, vagy akkor inkább forduljak vissza.". Ez nagyon rosszul esett és inkább elköszöntem tőle és hazajöttem. Másnap mentem énis dolgozni (egy helyen dolgozunk) és visszavittem neki a maradék ruháit, cuccait. Nagyon rosszul esett összepakolni a holmijait, olyan volt, mintha én dobnám ki őt. :( A munkahelyemen odamentem hozzá, odaadtam neki a cuccait, majd egy kicsit beszélgettünk. Azt mondta, hogy most egy kicsit nyalogatnia kell a sebeit. De láttam rajta, hogy majd megveszik azért, hogy megcsókoljam, ugyanis pont úgy nézett rám, ahogy szokott akkor, amikor azt szeretné, hogy megcsókoljam. Aztán elköszöntem és mentem a dolgomra. Azt mondta, egy kis időre van szüksége, hogy átgondolja a dolgait, én mondtam neki, hogy várok rá, adok időt neki. Aztán 2 napig nem is kerestük egymást, került engem, én sem kerestem, pedig legszívesebben odamentem volna hozzá, mert nagyon rossz volt az, hogy nem tudom mi van vele. Tegnap aztán elment arrafelé, amerre én dolgozok, rámnézett és mosolygott rám úgy, ahogy szokott. Ez egy kicsit jól esett. Kaptunk csokit mikulás alkalmából, de én nemigen szeretem a csokit, ezért arra gondoltam, hogy odaviszem neki, mert tudtam, hogy ő imádja. Így is tettem, elindultam arra, amerre dolgozik, de nem volt ott a helyén. Már épp indulni akartam, amikor jött a hátam mögött. Amikor meglátott nagyon megörült nekem, pedig akkor még nem is tudta, hogy miért vagyok ott. Aztán átadtam neki a csokit, annak is nagyon örült, majd beszélgettünk, aggódott értem, mert egy kicsit rekedtes a hangom. Nem tudom mitévő legyek, ezért is kérnék tőletek tanácsot. Multhét szombaton elkísértem a melósbuszra, mert én nem mentem dolgozni és az egyik munkatársam mellé ült a buszon. A munkatársam kérdezte tőle, hogy mi a helyzet velünk és ő mondta neki, hogy minden tökéletes, hogy nagyon jól érzi magát velem és munkatársam azt látta rajta, hogy ezt boldogan mondta neki, nem csak úgy simán odamondta. Nem értem akkor, hogy hogyan tud egyszerűen ilyen hamar megváltozni a helyzet, ha tényleg minden rendben volt velünk? Nagyon boldogok voltunk együtt, rengeteget nevettünk, jól éreztük magunkat egymás társaságában. De amikor elkezdte mondani a gondjait, teljesen rástresszelt, láttam rajta és hiába nyugtattam és mondtam neki, hogy én itt vagyok vele, mindent megoldunk, nem értette meg. Másik pasi biztos nincs a dologban, mert nem is lett volna rá ideje, hogy valakivel találkozgasson, szinte együtt éltünk. És tudom róla, hogy a pasikat szó szerint elküldi a sunyiba, mert nem érdekli senki rajtam kívül, pedig tényleg nem egy rossz csajszi. Amikor összejöttünk akkor mondta is, hogy nagyon ritka az, ha valakit ilyen közel enged magához. Ő sem és én sem akartam kapcsolatot, de mégis megváltoztattuk egymásban ezt az érzést.

Elnézést a hosszú regényért, de talán így át tudjátok érezni a helyzetemet. Kérlek segítsetek, mert már nem tudom mit csináljak.