Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak? Szerintetek velem van a gond?
Figyelt kérdés
Mindig a barátom mondja meg, hogy mikor és hány alkalommal találkozunk. Ez régen még nem zavart, sőt tetszett a határozottsága, most már viszont kezd egyre inkább idegesíteni. Jó nyilván, ha van valami programom, akkor mást beszélünk meg. De van, hogy csak úgy beállít hozzám, anélkül, hogy szólna előre, hogy hányra jön, mert akkor én is úgy készülnék és azt is ő dönti el, hogy mennyi időt töltünk el együtt. Ha ő heti hármat akar, akkor annyi lesz, amikor mondtam neki, hogy szeretnék vele találkozni szerdán, akkor először azt mondta, hogy akkor a héten most sokat fogunk talizni. Utána meg következő alkalommal, mintha el is felejtette volna, hogy mit mondtam, közölte, hogy majd pénteken találkozunk. Viszont már fél évre előre közös programokban gondolkodik, és tudom és érzem, hogy mennyire szeret és nagyon jól bánik velem. Csak én nagyon-nagyon szeretem őt és én akár több időt is eltöltenék vele és már zavar, hogy ő dönt el majdnem mindent. Heti három-négy alkalommal találkozunk, de valamikor nekem még így is hiányérzetem van….Nem akarom őt korlátozni vagy ilyesmi, szerintem elég szabad teret hagyok neki, csak nekem több találkozásra lenne igényem, és ő erről engem meg se kérdez, az van, amit ő akar……2013. nov. 21. 21:18
1/13 anonim válasza:
Te is mondhatod, ha hívatlanul állít be, hogy bocs, de most elfoglalt vagyok, el is mehetsz.
2/13 anonim válasza:
Tanuld meg hol a helyed asszonyállat.Örülj hogy férfival van dolgod.
3/13 anonim válasza:
Szerintem nem fogod tudni több találkozásra rávenni.Lehet,ő egy ilyen jellem.Valamit csinál a szabadidejében?Sportol?Van hobbija?Az biztos,ha rátelepszünk valakire,az hosszú távon a kapcsi végét jelentheti.
4/13 A kérdező kommentje:
Jó, de én meg közben olyan szarul érzem magam, nagyon hiányzik......
Amúgy nem csinál semmi különöset, még csak nem is haverokkal lóg, spontán elhúzza az idejét.
2013. nov. 21. 21:27
5/13 A kérdező kommentje:
Aki szerelmes, az nem minél több időt akar a másikkal tölteni???
2013. nov. 21. 21:29
6/13 anonim válasza:
te miert nem allitassz be hozza varatlanul?
7/13 A kérdező kommentje:
Inkább arra gondoltam, hogy ha találkozni akar majd egyik nap, majd azt mondom, hogy nem érek rá....Nem tudom, hogy ez célra vezető lenne-e...
Bár nekem biztos nagyon rossz lenne, nagyon szeretem és nekem egyszerűen kevés az az idő, amit együtt töltünk és idegesít, hogy ő mondja meg a dolgokat. De ha ő neki többre nincs igénye, akkor ezt nem lehet kikényszeríteni belőle. Viszont akkor mit csináljak, mindig bőgjek, amikor lemondja a találkozást vagy nem kar velem talizni?
2013. nov. 21. 21:41
8/13 anonim válasza:
es arraa nem gondoltal hogy esetleg ket vasat tart a tuzben es azert ilyen? szerintem allits be egy nap beszeld meg vele es ha lemondja megis menj ,ha minden ok akk magyarazd azzal hogy nem birtad ki nelkule....
9/13 A kérdező kommentje:
Dehogyis, szeret engem...Meg csak háromszor mondott le talit a nyolc hónap alatt...Nem arról van szó, hogy lemnja, hanem eleve elmondja, hogy kedden, szerdán meg pénteken találkozunk, ha ráérek én is persze és ennyi.....
2013. nov. 21. 21:50
10/13 anonim válasza:
es m ikor megkerded h mert nem hetfon pl ? akkor mit mond?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!