Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egy hete összejöttem egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy hete összejöttem egy lánnyal és most úgyérzem hogy szakítani akar. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Mint már fent is olvasható, 1 hete összejöttem egy osztálytársammal. Eddig nagyon jól megvoltunk, már az annyának is bemutatott, mint ha már évek óta együtt lennénk, többször is fel mentem hozzá "filmezni", eljutottunk már addig hogy le vegyem a melltartóját, csak bezavart valami, egyszerűen imádok vele lenni minden téren. De ma hirtelen mintha valami rosszat tettem volna.. Úgy viselkedik velem mint ha nagyon haragudna rám.. Megkérdeztem tőle hogy velem van-e a baj, azt mondta hogy nem. Hosszas beszélgetés után elmondta hogy van egy nagyon jó barátja, és hogy össze van zavarodva. Lehet hogy azzal rontottam el, hogy tegnap meg mondtam neki hogy szeretem (ami lehet hogy egy elég nagy hiba volt). Egyszerűen nem tudom mit tegyek. Úgy néz rám mint ha nem is ismerne engem meg már olyan szinten bánt ez, hogy egész nap ideges voltam, mintha ennyire még soha nem lettem volna az. Nem tudom mit csináljak, nem szeretném elveszíteni mert érzem hogy ebből akár egy hosszabb kapcsolat is létrejöhet, ami az én esetemben elég ritka.. Mit lehet ilyenkor csinálni, hogy engem válasszon és minden a régi legyen, hogy teljesen belém szeressen és velem maradjon?? 16F

2013. okt. 22. 18:36
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Akkor te szakítsál hamarabb. Nehogy már a lány tegyen ki, égő leszel a férfiak szemében.
2013. okt. 22. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim válasza:
lehet csak megsajnált a csaj, azért jött össze veled
2013. okt. 22. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Ebben csak az a bibi, hogy nem biztos hogy szakítani akar, csak bizonytalan, én meg nem szeretném elveszíteni mert egyszerűen ő az aki mellett önmagamnak érzem magam és aki mellett 100%osan boldog vagyok
2013. okt. 22. 18:42
 4/12 A kérdező kommentje:
AzIgazmondó: Nem hinném, mert először nem én kezdtem el vele "barátkozni", hanem ő. Addig nem is ismert.
2013. okt. 22. 18:43
 5/12 A kérdező kommentje:
Meg olyanokat mond, hogy már most fél hogy hamar meg fogom őt unni és szakítok vele, meg hogy egy hónapig nem fogom kibírni mellette.. :/ Pedig én úgy szeretem ahogy van és eddig nagyon jól meg voltunk, éreztem hogy ő is érez valamit irántam.
2013. okt. 22. 18:44
 6/12 anonim válasza:
Szerintem csak megijedt a korai vallomás miatt. Egy túl korán kimondott "szeretlek" elijesztheti a lányokat, még akkor is ha amúgy kedvelt.
2013. okt. 22. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Szerintem ulj le vele, es mondd el neki amit gondolsz:


Nagyon jol erzem veled magam. Remelem nem bantotalak meg semmivel sem, es tudnod kell, hogy nekem mindig mindent elmondhatsz. Szeretnem, hogy ugyanugy talalkozzunk, es filmezzunk mint eddig is. :-)

2013. okt. 22. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
18:44 És hogy tudnám megakadályozni hogy teljesen "elijesszem"?
2013. okt. 22. 19:02
 9/12 A kérdező kommentje:
18:51* bocsi félrenéztem xd
2013. okt. 22. 19:03
 10/12 A kérdező kommentje:
Második 18:51 : Nem hiszem hogy az sikerülni fog mert még eléggé kerüli a találkozást. :/ Aztmondta hogy gondolkozni akar..
2013. okt. 22. 19:07
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!