Hogyan szeressek újra a páromba?

Mostanában nagyon összejöttek a dolgaink, és sokat veszekszünk. Sajnos kettesben nem tudunk elmenni sehová, mert kisgyerekünk van, és nem tudjuk kire rábízni pár órára sem.

Rokonok nagyon távol laknak, és nemrég költöztünk az új lakhelyünkre, itt még nincsenek szorosabb barátságaink.

Én kezdem úgy érezni, hogy már nem szeretem páromat, ő azt mondja szeret, de a mindennapi haragját és feszültségét rajtam tölti ki, mert velem él, és ugyan eljár a barátaival szórakozni, de a gondokat többnyire csak velem beszéli meg,azt főleg, ami nem igazán rám tartozik,munkahelyi, politikai, baráti stb...a kapcsolatunkról nem akar beszélni, hiába mondom, hogy dolgozni kellene rajta, elengedi a füle mellett. Ha valamit kérek, ami fontos a családnak, vagy nekem, azt nagyon sokszor elfelejti, azt mondja nem szándékosan, szerintem nyilván azért mert nem fontos neki, és talán tudat alatt így akarja kifejezni, hogy ez a kapcsolat neki is terhes, pl sok ponyvát olvas, a párkapcsolati tanácsadó könyveket megveszi, de csak én olvasom el.

Mivel van egy kislányunk is, nagyon szeretnénk még esélyt adni a kapcsolatunknak, és rendbe hozni a dolgaink, de én úgy érzem én jobban akarom, ő azt hiszi, ha kettesben tudunk majd lenni, attól minden rendbe jön, én azt gondolom itt már több segítség kell, én párterápiára, vagy családterápiára mennék. Ő még talán el is jönne, de nem fogadná el a segítséget, azt mondja nem hisz ebben...

Párom alapban egy szerethető, rendes ember, csak valahogy a gyerekkel sem akar foglalkozni, szórakozni szívesebben jár, ugyan hármasban sokat járunk állatkertbe,játszóházba,családi programokra stb...de azt még egyszer nem tette meg, hogy a kislányunkat egyedül elvitte volna sétálni, hiába kérem, akkor is megígéri, de úgy alakítja a dolgait, hogy nem marad idő rá. Én teljesen kivagyok merülve, és szeretnék újra beleszeretni a páromba, de úgy érzem csak távolodunk egymástól, és a mindennapok teljesen felőrlik a kapcsolatunk.

Az apró figyelmességek megvannak, csomagolok neki reggelit,ebédet, aminek örül, időnként meglep valamivel ő is,aminek én örülök, de ha hazajön úgy érzem nem találja a helyét. Ha megkérem segítsen, ímmel-ámmal megteszi, vagy jöjjön be a gyerekhez, ha fürdetem, egy percre benéz, majd kimegy, hogy ő fáradt. Aztán tévézik, fekszik vagy olvas. 8 órás irodai munkája van, a barátaival órákat beszélget, tovább bent marad, szórakozni jár, és annyira bánt, hogy itthon nem érzi jól magát velünk...úgy érzem menekül, pedig én nem vagyok egy házisárkány, birkatürelmem van.

Tudom, hogy én is hibás vagyok több dologban is.Mondok egy példát: nem kellene nyaggatnom, hogy ne dobálja szét a holmijait, de annyira zavar, hogy még utána is pakolni kell, sajnos nagyon hanyag, én meg nagyon rendszerető vagyok, és tudom, hogy nehéz a változás, nem várom el, hogy takarítson és tegyen rendet a lakásban, csak kicsit figyeljen jobban arra, hogy a kabátját és a ruháit ne szétszórja,hanem akassza fel legalább. Én is próbálok pl határozottabb nő és következetesebb anya lenni, meg nem elhanyagolni a saját egészségem, de sorolhatnám még a példákat, tudom, hogy nehéz, nekem is az, de próbálkozom, de ő nem is próbálja hogy kompromisszumokkal javítsunk az életünkön, mert neki ez így ahogy van, kényelmes, és nem érti, hogy nekem meg nehéz.

Mit tegyek? Nagyon elvagyok keseredve, egyre fogy az energiám, és nem jó ez így ahogy van.

Ha leülünk megbeszélni a dolgaink, mindig odalyukadunk ki, hogy ő nagyon szeret, én meg próbálok változtatni és kérem ő is próbálkozzon, megígéri, de nem lesz belőle semmi.

Ha határidőt szabok, ahogy Csernus doki is szokta mondani, ideig óráig van változás nála, akkor pl felakasztja a táskáját, vagy elmosogatja a tányért, amiből evett, de aztán újra visszatér a "nemtörődöm hozzáállása".

Nagyon tanácstalan vagyok.

Én tényleg szeretném megmenteni a kapcsolatunk, gondolkoztam azon is, hogy csak a gyerek miatt? Őszinte leszek, ha nem lenne gyerekünk és így viselkedne, én felálltam volna, és azt mondtam volna, ezt nem folytatom tovább, gondolkozzon el, mit akar. Elköltöztem volna. De elveszíteni nem szerettem volna abban az esetben sem, mert szeretem, csak most nem szerelemmel, most nem tudok rajongani érte, mint férfiért, talán mert nagyon fáradt és fásult is vagyok. Így hogy gyerekünk van viszont azért nem fogok csak úgy elköltözni, nézem, hogy a kislányunknak nem lenne jó, ha elköltöznénk, aztán vissza...ez a mi helyzetünkben nem megoldás.

Értelmes tanácsokat szeretnék kérni, egy kívülálló néha jobb és hasznosabb tanácsot tud adni,mint aki benne van egy helyzetben, mégis tisztábban látja, nincsen elfogultsága, érzelmi kötöttség.

Előre is nagyon köszönöm a tanácsokat!