17 éves vagyok. Pár hónapja lett vége egy elég komoly kapcsolatomnak, ami igazán megviselt. Nehezen tudok túllépni rajta. Lennének jelentkezők, de félek. Mit csináljak?

A barátaim segítenek túljutni a holtponton. Bulikba rángatnak, ahol persze jól is érzem magam. A cél, hogy próbáljak felejteni. Én igyekszek is, túl sokmindent megengedek magamnak, már-már azt hiszem, túl lövök a célon. Kavargatok fiúkkal, de persze csak smárolás van, és végülis jól esik, élvezem is, nincs bűntudatom se, sőt mégcsak eszembe se jut az exem, de ahogy hazamegyek, és befekszem az ágyamba, elkezdek filózni dolgokon, mindig arra jutok, hogy megőrülök nélküle, és nem tudom mitévő legyek, mert kell. Aztán reggelre elmúlik, nincs semmi bajom, letisztázom magamban, hogy ennek így kellett lennie, és hogy bírom nélküle is, és majd lesz új szerelem, bla bla, mégis persze minden nap várom, hogy írjon, hívjon, jól tudva, hogy felesleges reménykedni.

Aztán van egy másik fiú, aki most udvarolgat. Jól érzem vele magam, jó pasi is, de nem tudom eldönteni, hogy akarom-e vagy sem. Sokszor hajlok rá, hogy tök mindegy mi van, csak üljek az ölében, de mégtöbbször az van, hoyg igen, jól esik, hogy kedves velem, becézget, de nem akarok tőle többet, nem tudok belészeretni. Lehet, nem is igyekszek annyira, de nem lehet. Belegondolva, hogy igen, most nyár van, és szép lehetne együtt a nyár, de aztán eljön az iskola, újabb távkapcsolat, aminek megintcsak semmi értelme, illetve alapvetően olyan az iskolám rendszere, hogy reggel 7-re bemegyek, este fél 9-kor jövök ki, ezt se lehet tolerálni, meg a társaságomat se, akik fiúk, és szeretem őket, de ő nincs beleszokva ebbe, és áhhh, nem tudom, mennyire értitek... Annyira szánalmasan érzem magam az egész miatt. Tudom, sokan azt mondják, hogy pasit csak pasival lehet elfelejteni, de én nem akarok megbántani senkit. Nem akarom hogy összehasonlítgassam, és satöbbi, nem tudom mihez kezdjek. Annyira a hatása alatt vagyok még a régi barátomnak. Szörnyen hiányzik belőle minden. Nem értem az egészet.