Mit tehetnék még a magányom ellen, és miért érzem, hogy egy számomra külsőre ideális, szimpatikus, ám ismeretlen lányt is tudnék szívből ölelni és csókolni?

Sokáig volt párkapcsolatom, és -nem tudom hogy hasznomra vagy káromra- nagyon mély érzésű vagyok. Pár hete szakítottunk a barátnőmmel, hónapokig próbáltuk -bár inkább csak én- megmenteni a kapcsolatunkat de nem ment tovább. Nincsenek barátaim, eddig nem hiányoztak, a gimiben pedig sajnos az osztálytársak másak mint én. Nincs probléma a kommunikációs képességeimmel, a külsőm miatt sem volt idáig gondom, és a belsőm pedig... Csak annyi hogy érzelmes vagyok. Feltettem pár ismerkedős kérdést ezen az oldalon, néhány emberrel beszélek is elég sokat, viszont érzem hogy ez nem elég. Úgy érzem rengeteg szeretet van bennem, ha nem is a gondoskodás és törődés, de a fizikai szeretet, az amikor érzékien megsimogatod a párod kezét vagy lassan megcirógatod a lány arcát... Tele vagyok ezzel az érzelemmel, és sok idő után most végre nem csak azt érzem hogy mennyire jó amikor valaki ezt teszi veled, hanem vágyom rá, hogy én adhassak másnak. Mit tehetnék? Ahogy én vélem, egy lánynak ehhez bizalomra van szüksége, még ha csak a tudat alatt de akkor sem fog addig közel engedni magához amíg nem kezd el bízni bennem, pedig minden vágyam hogy végre bizalmat érezzek más felől, csak az a gond, hogy akárhogy is próbálkozom, lassan és nagyon kedvesen, vagy akár csak szimpla beszélgetést kezdeményezek, érzem és látom, hogy nekik erre nincs szükségük. Azt tapasztalom nap mint nap, hogy más emberek jól megvannak a maguk társasági köreikkel, és csak nekem lenne szükségem valakire. Muszáj lenne történnie valaminek, mert nagyon egyedül érzem magam. 17 éves vagyok .