Ti szakítanátok, vagy megpróbálnátok megbeszélni?

Fél éve vagyok együtt az első barátommal. Igaz, már 24 éves vagyok, tényleg senkim sem volt előtte. Azt hittem, hogy szeretem, így utólag visszagondolva talán csak a gondolatot szerettem, hogy van valakim, és hogy engem szeretnek. Mostanában egyre gyakrabban érzem, hogy a falra mászok tőle, egyes szófordulataitól, a precízkedésétől, csupa olyasmitől, ami korábban nem zavart, sőt talán imponált is. Ezt ő is érzi, és kérte, hogy ha baj van, beszéljük meg, és tudom, hogy hajlandó is lenne megpróbálni változtatni, én viszont legszívesebben azt mondanám, hogy vége, mert egyszerűen nem érzem jól magam vele, és nem vagyok szerelmes belé. Ugyanakkor tudom, hogy ő szeret, és ettől még rosszabbul érzem magam, mert becsapom, mikor vele vagyok, holott szívesebben lennék bárhol máshol. Sajnos teljesen hülye vagyok, nagyon nehezen beszélek az érzéseimről, és szinte soha nem mondom meg, ha valami nem tetszik, csak nyelek egyet, és elfogadom, hogy így van. Ez azért gond, mert így a problémáim nagyobb részéről nem is tud, de képtelen vagyok szóba hozni. Ha megpróbálom, már az első mondat felénél úgy érzem, hogy azonnal elbőgöm magam, úgyhogy inkább másképpen folytatom. Tudom, hogy teljesen idiótának és gyerekesnek tűnök, így is érzem magam. De légyszi ne ítéljetek el, csak ara vagyok kíváncsi, hogy mit tartanátok elfogadható lépésnek ezek után.