Létezik-e tanfolyam/tréning, ahol megtanítanak szeretni?

@ # 13

Nincs bajom azzal, ha meg kell változtatnom önmagam, akár a legbelső önmagam. Mindig szerettem az újat és mindig féltem attól, hogy örök életre belefásulok egy szerepbe, amit úgy hívnak: fúúú, na ez az én ÉNEM. Szeretek változni. Új energiákat szabadít fel, új világokat fedezek fel. Most itt az idő, hogy a szeretetkifejező-készségemen változtassak. Hogy ne csak a párnát tudjam ölelgetni meg becézgetni, hanem egy lányt is és az neki jól essen. De gyakorlás nélkül nem lehet. Csak esetleg mások olyan ösztönösen gyakorolják be, hogy nem is tudatosul bennük maga a folyamat.

@ # 14

Na ez a hasonlat csúcs volt, nagyon tetszett. :DD Megfogadom a tanácsod. :)

Aminek nagyon örülök, hogy egy korombéli lány (#15) is írt és elmondta a tapasztalait. Abszolút egyet tudok Veled érteni és több lány barátom, ismerősöm is beszámolt már erről, amiről te. A sors iróniája, hogy még azok is, akik tetszettek. Sajnos nem találtam vígaszra ezekben a beszámolókban, max. együtt tudtam velük érezni (amit talán szintén nem tudtam megfelelően kifejezni). Együtt érezni velük, hogy való igaz e tendencia, hogy a "férfiak" (akik a modern divat szerint férfinak számítanak) abból kölcsönzik a menőségük látszatát, hogy beszámolnak, hány nőt fektettek meg. Mintha ez valami vadászat lenne. És persze a férfikommunikációs, barátnőszerzős, csajozós tréningek is úgy állítják be, hogy "ha csajozni akarsz, akkor vadászni mész". Bevallom őszintén, amellett, hogy nem tudok azonosulni sem a módszerükkel, sem az elveikkel, én azt látom, sokkal jobban működik a vadászat a modern "kanos macsóknak", mint azoknak, amilyen én vagyok, avagy akik nem tudnak "vadászni". Neked se hiszem, hogy imponáló lenne, ha egy randin asztalnál ülnénk, Te elmondanád nekem azt, amit leírtál, én pedig elmondanám, hogy igen, ez van, aztán rögtön éreztetném veled a kivételességem: hát tudod én még nem voltam nővel. :P Nyilván Téged is sokkal jobban visszataszítana, hogy nem voltam nővel, mintha egy "kanos macsó" sorolná fel korábbi kalandjait különféle nőszemélyekkel - mert neki legalább voltak. A másik, hogy már nem élek virtuális világban és vannak haverjaim, barátaim. Minden pénteken és szombaton elhív valaki, hogy menjek velük különféle helyekre. Néha megyek, néha nem, de minden lehetőségem megvan arra, hogy emberek közt legyek és élek is a legtöbb ilyen lehetőséggel. A gond az, hogy totál hiába, ha csak rosszul betanult manővereket ismételgetni ezeken az alkalmakon. És erre nyilván az a megoldás, hogy - hopp, felcsillan a fejemben az égőcske - ÚJ társaságot keresek és ott próbálok egy ÚJ szerepbe beilleszkedni. Nem segít. Próbáltam, többször és a mai napig próbálkozom. Leinkább úgy tudnám jellemezni magam, hogy olyanná válok, amiért a legtöbb szeretetet kapom, persze bizonyos határokon belül (pl. a cigire biztosan nem szoknék rá senki miatt :P). Szóval nem nevezném magam lustának. Csúnyának se, mert nem vagyok a sztereotipikus csúnya kategória sem. Szerencsétlennek se nevezném magam, mert jó egzisztenciám van és tele vagyok lehetőségekkel. Aminek nevezném magam: egy olyan elveszett (és mai értékrend szerint férfiatlan?) ember, akinek a jellemében nincs olyan vonás, amit eddig valaki valaha meg tudott volna szeretni. Mondom ezt azért is, mert belém pl. soha nem volt senki szerelmes.

@ # 17

Elolvastam a könyvet, nagyon jó könyv. Köszönöm, hogy ajánlottad. :) Igen, nekem az érintés nagyon-nagyon fontos. Motivál, feltölt, bearanyozza a napom, ha megérint valaki, akit vonzónak találok. De az még jobban, ha megérintek valakit, akihez vonzódom (lányt, akihez testi, de inkább lelki vonzalom fűz), és ő ennek örül, mosolyog. Mosolyog, tehát elfogad és örül annak, amit tőlem kapott. Csodálatos érzés, csak kár, hogy 1000x többször képzeltem el, minthogy velem megtörtént volna. Adott szituációban nem is élem át ilyen jelentőséget adva neki, mint mikor egyedül gondolkodom róla. Ezért kéne a használt kifejezőeszközeim és a lélekjelenlétem is a belső világomhoz hangolni. Mert teljesen más ember vagyok egyedül ülve, mint társaságban. Sokmindent máshogy is gondolok. Mintha több személyiségem lenne.

# 18 -nak köszönöm a Sun Myung Moon linket, de az egyházaktól szeretném távol tartani magam. :/

@ # 19 és # 8

Köszönöm. A pszichodrámának utána fogok járni alaposabban és keresek a környékemen egy klubot, ha van. Egyébként szerinted lehet egyszerre nagyon komolyan venni a szakmát (profin csinálni) és eközben a lányokkal is jól kijönni? Mert ez nagyon hasznos lenne nekem. Főleg, ha olyan helyre kerülök később, ahol sok női kolléga lesz és mondjuk még csak nem is informatikusok.

@ # 22

Amiről te beszélsz, hogy bennem van, azok az eszközök. Avagy a kifejezőeszközök. Ezeket még nem tudom használni. Azért vonzódom a "teátrálisok" iránt, mert ők tudják ezt gazdag arcmimikával, testbeszéddel, intonációval, hanglejtéssel, (vagy akár énekléssel:) érzelmesen kifejezni.