Kérlek adjatok tanácsot, mert egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit csináljak! Tényleg létezik ilyen fiú?

Megpróbálom röviden összefoglalni a történetet, de előre is bocsi, ha hosszú lesz. Annyit kell ehhez rólam tudni, hogy egy nagyon félénk, gátlásos, visszahúzódó, magamnak való húszéves lány vagyok, akinek csak egy barátnője van(sulin kívül nem igen találkoztunk). Igazából nem is tudom, hogy barátnőnek hívhatom-e, mivel még előtte se nyíltam meg annyira. Amúgy ég soha nem volt semmilyen téren fiúval kapcsolatom. Azonban decemberben a húgom baráti összejövetelén ott volt egy huszonéves fiú is, és elmondása szerint azonnal felfigyelt rám, meglátott bennem valamit és rögtön belém is szeretett. Januárban rámírt facen és egészen márciusig folyamatosan levelezgettünk. Először azt hittem csak mint egy ismerősként akar velem beszélgetni és én eléggé megnyíltam előtte, viccelődtünk, őszintén beszélgettünk, szóval teljesen feloldódtam. Még a névnapjára is írtam neki, amit bátorításnak vett és azóta minden este írt és leveleztünk. Az a furcsa, hogy már a második beszélgetéskor felhozta a találkozást, de mivel soha senkivel nem szoktam ide-oda menni, meg élőben meg se tudtam volna előtte szólalni, ezért csak húztam a dolgot. Túlságosan féltem tőle, mivel nem szoktam fiúkkal barátkozni, ezért kettesben nem akartam vele elmenni. Végül márciusban egy bulin megtörtént a találkozás, mivel itt mégsem kettesben voltunk, hanem ott volt a húgom és a barátai is. Ezen a bulin történtek olyan dolgok, amiket nem tudom miért tettem meg. Mikor megláttam rájöttem, hogy külsőleg tényleg nem jön be. De belsőleg egy nagyon érzelmes, őszinte, srác, aki a levelezésekkor sokszor elmondta, hogy komolyan gondolja velem. Bulin általában a piától felszabadultabbá válok, oldódnak a gátlásaim, ezáltal merek táncolni és kicsit megnyílok. De csak azért mentem el ebbe a buliba, mert azt hittem először csak beszélgetni fogunk és nem fog egyből nyomulni. Sajnos a viselkedése teljesen ledöbbentett és egész bulin össze voltam zavarodva, ráadásul folyamatosan zavarban voltam előtte. Nekem nagyon új volt ez az egész helyzet és nem tudtam kezelni. Azt mondta, mikor meglátott nem tudott nekem ellenállni, mivel már nagyon szeretett volna látni és ezért ölelgetett, puszilgatott egész este. Én pedig úgy viselkedtem mint egy marionett bábu, aki hagyja magát, mivel lefagytam és a pia is kómássá tett. A végén pedig, mikor sötétben a többiek táncoltak, engedtem neki, hogy megcsókoljon. Jó érzés volt az igaz, ráadásul én is irányítottam picit, amin nagyon meglepődtem. Ekkor mondta először ki hivatalosan, hogy szeret. De reggelre megbántam, hogy nem állítottam le. Az volt a fura, hogy kb. csak két szót váltottunk, mivel nem nagyon tudtam előtte megszólalni. Másnap megint írt facen és az este után úgy vette, hogy már járunk. Látszott, hogy nagyon boldog volt, én viszont elvettem a kedvét. Megmondtam neki, hogy én csak barátként tudok rá tekinteni és az este nekem nem igazán jelentett semmit. Egyszerűen nem éreztem úgy iránta, mint ő, meg össze voltam zavarodva. Aztán állítólag teljesen összetört, mert elég érzékeny srác. Nem is beszélgettünk sokáig. Aztán pár hét után újra rám írt, de már csak tőmondatokban válaszolt a kérdéseimre, mivel megígérte, hogy miattam visszavesz a nyomulásból. Nagyon sajnáltam, hogy megbántottam és tökre szarul éreztem magam. Ezután nem beszéltünk jó sokáig és nekem kezdtek hiányozni a kedves szavai, bókjai, az esti beszélgetések. Az volt a legfurább, hogy párszor este beugrottak a bulin történtek, éreztem a csókját az ölelését és volt, hogy párszor álmodtam is vele. Talán azért, mert még soha senki nem figyelt fel rám ennyire és nem kaptam senkitől sem ekkora törődést, szeretetet. Tizenévesen mindig álmodoztam, vágytam én is egy fiúra, akibe szerelmes lehetek, de nem jött el. Aztán belefáradtam, és már nem érdekelt a dolog. Végül 20 évesen valaki észrevett és belém szeretett. Akárhányszor visszautasítottam a találkozást, és megmondtam neki, hogy csak barát számomra, mindig újra próbálkozott és nem adta fel. Folyton mosolygott még akkor is, mikor nyomatékosan visszautasítottam. A vizsgáim után, most nyáron úgy döntöttem ráírok, mivel hosszú ideig nem beszéltünk. Csak barátként érdeklődtem utána. De nem beszélgettünk már olyan sokat, mint régen, mivel folyton dolgozik és fáradt. Nemrég viszont ő írt rám, és újra felhozta a találkozást. Azt mondta próbált elfelejteni, mikor megmondtam neki, hogy legyünk csak barátok, de képtelen kiverni a fejéből. Rájött, hogy én vagyok neki az igazi és komoly, hosszú távú kapcsolatot szeretne. Bepróbálkozott tinilányoknál, de éretlenek és nem működik náluk a komoly kapcsolat. Látszik, hogy nagyon szerelmes, és a bulizós nyitott lányok helyett, inkább egy zárkózott, félénk lány kell neki. Ezt mondjuk annyira nem értem. Ő is egy bulizós srác, bár csak ritkán teszi ezt, mivel sokat dolgozik. Van sok barátja is. Szóval eléggé különbözünk, és nem hiszem, hogy működne a kapcsolat.Még most is úgy vagyok vele, hogy félek vele kettesben elmenni bárhova. Tudom, hogy elég hülye érv, de az is benne van, hogy a szüleimtől is tartok. Tudják, hogy nincsenek barátaim, és soha senkit nem hívtam fel, nem járok bulizni, mindig is otthonülős magamnak való lánynak ismertek és mit szólnának, ha elmennék egy fiúval. Azt egyébként apukámon kívül tudják, hogy régen leveleztem vele(apukámnak meg csak egyszer említette tesóm, de sztem el is felejtette). Meg főként attól tartok, hogy meg fog ismétlődni ami bulin, amit nem szeretnék. Ráadásul ha meg is mondanám neki, hogy ne nyomuljon és csak mint két barát beszélgessük, nem értené meg, mert az érzelmeit nem tudná irányítani. Na szóval nagyjából ennyi a történet és fogalmam sincs most mit érzek iránta. Túl sok bennem a félelem, kétely, bizalmatlanság. Nem merem kinyitni a szívem felé, mert tudom, hogy ha csalódás érne, az én érzékeny lelkemmel nem tudnám kezelni. Hűű, jó hosszú lett, bocsi:/ aki mégis elolvassa tudna nekem tanácsot adni, hogy mit csináljak? köszönöm:)