A kedves pasik miért vesztenek mindig?

1., "programozott" (gyerekkori viselkedési minták anygdalába tárolódnak) szenvedési reflex - az épült be, hogy kedvesnek kell lenni, és aztán szenvedni, hogy nem értékelnek = párkapcsolat. > megoldás: lazító tréningek (meditáció, autogén tréning, s a tudattal a helyre menni a testen belül, ahol feszültség keletkezik egy-egy ilyen "kedves vagyok és nem kell" helyzet felidézésére, s mondani a stresszreakciót adó izomnak, hogy elengedem, elfogadom, szeretem - mármint saját magamat -, így felülírható a program (28 nap alatt komoly változások lesznek!) tapasztalat alapján írom, nem kell elhinni, ki lehet próbálni

2., az alacsony státuszú férfiakat nem tudják komolyan venni a magukkal valamennyire is tisztában levő/öntudatos/határozott nők, mert - státuszukból kifolyólag, ami által kedveltek szeretnének válni - nem tekintik egyenértékű partnernek őket > megoldás: nem kőbunkónak kell lenni "mert a nők azt szeretik", hanem legyen már egy férfinak tartása, könyörgöm, egy olyan jelleme, amire a törékeny nő felnézhet, büszkeség öntheti el a szívét mellette, illetve valóban nő lehet - azaz a férfi hagyja már meg a jellemet tekintetében a nőnek azt a pozíciót, ami tradicionálisan illeti - kevés olyan nő van, aki szereti erősebbnek, férfiasabbnak, "jangabbnak" érezni magát úgy, hogy közben tartósan jól is érzi magát /nem az uralkodásról beszélek, hanem egy nemekből fakadó egészséges, és megvalósítható harmóniáról

3. a kedvesség, és a nő lábai elé való olvadás között hatalmas különbség van: ha valaki elveszti önmagát egy másik hatására, azt inkább rajongónak nevezhetnők kívülről, nem pedig partnernek, aki mellett!(nem aki által kiegészítve, ez meg a másik oldal, amikor a nőket semmibe veszik), teljes egésznek érzi magát az ember; mégis nem úgy, hogy fel kelljen adnia bármit is nőként magából - legyen az tartás, határozottság, egy-ség egyszemélyben, és ez nem ilyen feminista duma.

köszönöm a figyelmet, remélem gondolatébresztő, perspektíva nyitó!

(;