Bennem van hiba, amit nem vagyok képes felismerni, vagy neki kéne elgondolkodni? (hosszú. )

Nem bírom tovább, muszáj már a körzvéleményt kérdeznem erről a dologról.

Szóval, lett egy lehetőségem kb 1 éve, hogy zenekai tag lehetek. Azt csinálhatom amire egész kisgyerek korom óta vágyok, és az elején borzasztóan élveztem is. De kicsit korábban összejöttem egy fiúval, életem szerelmével. Aki miután meséltem, hogy az exeim mindig beleszólak a dolgaimba, nem szólt semmit ahhoz, hogy elkezdem ezt az egészet.

Belátom, hogy az elején túlságosan beleéltem magam az egész színpadosdiba, mert mindigis ez volt a vágyam, viszont nagyot hibáztam, hogy ez miatt hagyagoltam a páromat. Miután szóvá tette igyekeztem a viselkedésemen változtatni. Aztán következett egy 4 napos turné ahová mentünk a zenekarral, és annyira lázasan készültem rá, hogy túl sokszor meséltem el a páromnak is, meg mindenkinek. Az a turné után megváltozott minden. Egyre jobban gyűlöli amit csinálok, é egyre inkább követeli, hogy fejezzem be, különben nem maradunk együtt. Ősztől folyamatossá váltak a veszekedések, annyira, hogy karácsonykor rokonoknál felhívott telefonon, hogy válasszak, vagy ő vagy a zenekar. Amióta ekkora gond van belőle, abszolút nem beszélek itthon semmi zenés dologról, mindent félretette, csak h ne érezze magát háttérben sehogysem. De rögeszméjévé vált, hogy vagy ő vagy a zenélés. Mindent megpróbáltam már, hogy ne akarja, hogy válasszak, de ha éppen jól elvagyunk pár hétig, akkor is egyszercsak kipattan a fejéből, hogy a szüleim miért engednek el "idegenekkel" koncertre, neki meg miért kellett kivivni a bizalmat.

Másrészt meg szerinte kihasználnak azért, mert nem vagyunk egy nagy zenekar, tehát nem is kapunk a fellépésekért sok pénzt, az viszont elmegy benzinre, tehát szerinte ingyen munkás vagyok azért, mert ingyen megyek koncertezni..

Régen imádtam velük lenni, zenélni, utazni, mostmeg már flusztrál a tudat, hogy bármikor elhagyhat a barátom, mert 3 havonta talán 1x találkozok velük. Ráadásul album készül..

Én vagyok a hibás mert nem hagyom ott az egészet, hogy aztán a tök szürke hétköznapjaimba térjek vissza, ahol senki nem értékeli a tehetségem csak az anyukám az emlékeiben?

Adjatok valami tanácsot, hogy mit csináljak, mert nem bírom már.. teljesen kikészülök néha... És nem szeretném otthagyni egyiküket sem... viszont lassan már rámfér így egy pszichiátriai kezelés..

L/19